Huszthy Bálint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktorandusz hallgatója, aki megnyerte az ezévi OTDK Humán Tudományi Szekciójában a "Roska Tamás Tudományos Előadás" pályázatot. Emellett az MTA Nyelvtudományi Intézetének munkatársa, a 2017-es év pedagógus költője, magyartanár, valamint zenész is. Interjúban kérdeztük karrierjéről, pályaválasztásáról, első munkáiról, a zenélésről, valamint szabadidős tevékenységeiről is.

Ha végignézem az önéletrajzod, látom, hogy a Pázmányra jártál romanisztika szakra, majd olasztanári diplomát szereztél. Magyartanári diplomád is van, ezek után pedig nyelvtudományi doktori iskolába iratkoztál be. Miért romanisztikát választottál gimnázium után? Milyen kötődésed van? És miért a Pázmány?
Már korábbra visszanyúlik ez a pázmányos karrier, ha így lehet mondani, de valójában ez inkább piliscsabai tanulmányi karrier. Mivel én piliscsabai vagyok, körülbelül kétéves voltam, amikor kiköltöztünk. Már oda jártam óvodába, aztán általános iskolába és gimnáziumba is. Ez mind egy utcán belül van, így evidens volt, hogy az utcában fogok egyetemre is járni. A gimnáziumi olasztanárom (Domokos György) egy személyben az Olasz Tanszék vezetője is volt a Pázmányon, és ő hívott az olasz szakra, romanisztikára.

Hogy kerültél romanisztikáról magyartanári MA-ra?
A romanisztika mellett minornak választottam a magyart, mert az iskolában is az érdekelt jobban, írtam verseket mindig is, és gondoltam, akkor elmegyek magyar szakra. Igazából sosem gondoltam volna, hogy egy idő után nyelvész lesz belőlem.

A 2017-es évben te voltál az „az év pedagógus költője".
Megpályáztam és véletlenül pont meg is nyertem. Volt egy lehetőségem magyartanárnak lenni és gondoltam, mivel van egy ilyen pályázat, hogy az év pedagógus költője, elmegyek pedagógusnak, hogy megpályázhassam. Ez sikerült is.

Verseket írsz, az irodalom állt hozzád legközelebb, magyartanár vagy. Miként vezetett az utad a nyelvtudományi doktori iskolába?
Bennem mind a kettő megvan, mindig is megvolt. Emlékszem, amikor másodéves voltam, és még nem foglalkoztam nyelvészettel, de kötelező nyelvészeti tárgyaink voltak, az egyik tanár, Hegedűs Attila megjegyezte, hogy a magyar szakra mindig az irodalom miatt jönnek az emberek, aztán egy jó részük átpártol a nyelvészethez. Senki nem hitte el neki, de beigazolódott. A nyelvészet olyan matéria, ami inkább 20 éves kor fölött érinti meg az embert. Előtte inkább az irodalom hozza lázba. Persze aztán az irodalom az marad, de mellette a nyelvészet ad egy olyan többletet, ami miatt én is 'átpártoltam'.
Amikor kimentem Erasmus ösztöndíjjal Nápolyba, a nápolyi dialektus megfogott. Olaszországban rengetegféle dialektust beszélnek, igazából minden városnak saját nyelvjárása van, és noha az olasz köznyelv ezeket elkezdte visszaszorítani, Nápoly a kevés városok egyike, ahol még a helyiek legnagyobb része dialektális beszélő. Ezért nekem ezt meg kellett tanulni, mert olyan közegbe kerültem, ahol mindenki dialektofón volt, olaszul nem is nagyon beszéltek. Volt egy olyan tapasztalatom, hogy egy jó barátom, aki ügyvédnek ment, és nem tudott olaszul, csak nápolyiul és egymást tanítottuk kölcsönösen. Ő tanított engem nápolyiul én pedig őt olaszul. Annyira megtetszett, hogy elhatároztam, hogy a szakdolgozatomat a nápolyi dialektusból írom és ez ugye már a nyelvészet felé terelt. Ekkor volt a váltás. Ez harmadév vége, negyedév eleje. A szakdolgozat megírásával annyi háttértudást sikerült felszednem, hogy ez meg is erősödött bennem. A romanisztika BA szakdolgozatomat a nápolyi dialektus hangtanából írtam. Itt dőlt el, hogy fonetika, fonológia irányba fogok továbbmenni a nyelvészeten belül is. Részben azonban a zenészségnek is köszönhetem, mert az köt inkább a hangtanhoz. Szokták mondani, hogy zenészek között is jó fülem van, és mindig kihallom, hogyan kell kísérni egy-egy új dallamot. Ugyanez volt a nápolyi dialektussal kapcsolatban is, meghallottam, hogy ki milyen hangot ejt, és hogyan változnak ezek a hangok a spontán beszédben.

A doktori disszertációdat hamarosan meg kell védened. Fel vagy készülve? Ennyi egyéb elfoglaltság mellett jut elég időd?
Most ősszel fejeztem be a disszertációt. Úgy született az ötlet, hogy azt tudtam, hogy mindenképpen el akarom végezni a doktorit, mert egyetemi pályát képzeltem el magamnak mindig is. Gimnáziumban többször is próbálkoztam. Korábban az Óbudai Gimnáziumban dolgoztam olasztanárként, jelenleg a piliscsabai Páduai Szent Antal Gimnáziumban vagyok magyartanár. Megtapasztaltam, hogy a középiskolai tanári munka sokkal nagyobb részben szól a nevelésről, mint az oktatásról. A gyerekek kordában tartása elképzelhetetlenül sok energiát emészt fel, így bár nagy kihívás a pedagógusság, de a legnehezebb munkák egyike is egyben

A doktori témaválasztásod adott volt a korábbi kutatott témáidból eredően?
Nem volt igazából adott, mivel sok különböző dologgal foglalkoztam korábban. A hangtan volt nagyjából adott, de hogy azon belül mit és hogyan, az nem tudtam. Kerestem a témám olasz dialektusok és hangtan metszetében. Böngésztem, hogy mi az a visszatérő elem, ami minden kutatásomban legalább érintőlegesen megjelenik, és rájöttem, hogy ez a zöngésségi hasonulás. Elkezdtem adatokat gyűjteni, és egy csodálatos téma bontakozott ki. Ezt sikerült megírni angolul, aminek azért örülök, mert soha nem tanultam angolul, és gondoltam, majd a disszertációírás közben megtanulok. És nagyjából sikerült is.

Olasz, angol, német, spanyol, és latin nyelvismeret is fel van tüntetve az önéletrajzodban. Könnyen boldogulsz a nyelvekkel is? Melyiket mikor sajátítottad el?
Középiskolában olaszul és németül tanultam, ebből a kettőből is csináltam nyelvvizsgát, angolra sosem volt valahogy szükségem az olasz szakon. Később konferenciák kapcsán merült fel, hogy jó lenne azért angolul is tudni, és elvégeztem a doktori iskolában az Academic English című tárgyat, ez volt az első angol kurzusom. Az nagyon mély víz volt nekem, nem értettem az elején semmit, aztán annyit kapaszkodtam, hogy sikerült egy alapszintet szereznem, sőt egy tanulmányt is meg kellett írni ennek a kurzusnak a végén, amit publikálnom is sikerült. Ez volt életem első angol tanulmánya, még nagyon gyenge angolsággal. Aztán próbálkoztam többször is, és elhatároztam, hogy a disszertációval megerősítem.

Jelentkeztél külföldi egyetemre?
Igen, Leidenbe, Pisába és Cambridge-be, de persze nem kerültem be. Az ELTE-re felvettek, de örülök, hogy a Pázmányra jöttem, sok ösztöndíjat kaptam, amivel mehettem külföldre kutatni, meg rengeteg konferencián adhattam elő, általában félévente 2-3 konferencián, de volt, amikor 6-on is sikerült részt vennem. Ezeket többnyire az egyetem támogatta. Valószínűleg, ha más egyetemre megyek, ennyi támogatást nem kaptam volna.

Az MTA Nyelvtudományi Intézetében is dolgozol félállásban. Mivel foglalkozol ott?
É. Kiss tanárnő felajánlásából dolgozhatok itt, az első munkám egy csángó beszélőkkel készített interjú szövegkorpusszá való átdolgozása volt. Miután meghosszabbították a szerződésemet, belekerültem egy kutatócsoportba, ahol ómagyar bibliafordítások szövegeiből készítünk korpuszt.

Többek között brácsán játszol. Hogy alakult ki ilyen mély kötődésed a zenéhez?
Zenészcsaládba születtem. Apukám karmester, anyukám hegedűtanár. Sokan is vagyunk testvérek, és mindenki zenélt, de csak nálam maradt ez meg. Hatéves korom óta zenélek rendszeresen. Körülbelül 16 éves korom óta folyamatosan fellépek, hetente legalább egyszer. A brácsa a fő hangszerem, de mellette közben megtanultam egyéb hangszereket is, pl. zongorát, nagybőgőt. Megjelentek CD-ink is, épp most volt legújabbnak a bemutatója.

Kapcsolódik-e a versírásod a népzene hagyományához?
Független.

Több OTDK-n is értél el helyezést, és egyszer meg is nyerted a szekciód. Pro Scientia érmet is kiérdemeltél. Mesélnél nekünk ezekről a versenyekről?
Nagyon nehéz bármit is objektíven mérni. Ez az OTDK-ra is igaz. Szerencse is kell hozzá. Életem legjobb OTDK dolgozatát akkor írtam, amikor nem kaptam díjat, csak egy különdíjat.
De ennek hála nyertem meg a Pro Scientia aranyérmet, mert azt a dolgozatomat sikerült megjelentetni Újváry Zsuzsa tanárnőnek hála, akit szintén meg kell említenem, mert neki is nagyon sokat köszönhetek. Valamint Pete Lászlót, aki a Debreceni Egyetem Olasz Tanszékének vezetője. Ő nem is ismert, de olvasta a dolgozatot, és annyira tetszett neki, hogy addig harcolt, míg ezt az érmet meg nem kaptam.

Az utolsó kérdésem pedig az, hogy hogy fér bele mindez az idődbe?
Az a filozófiám, hogy az ember minél több dolgot csinál, annál több ideje van. Annál jobban összesűríti, és annál jobban koncentrál. Amikor nehézkesen látsz neki valaminek, akkor egyrészt sokkal lassabban tudod csinálni, másrészt sokkal felületesebben. A végére még jobban elfáradsz.
Mindig azt hittem, hogy ennél elfoglaltabb már nem lehetek, és mindig jött egy új félév, amiben még plusz két dolog bejött.

Az interjút Makaró Bettina készítette.