Az ebben a félévben indított filmklub utolsó vetítése volt ez, melynek végén, a már megszokott módon, az egyetem vendégül látta a film alkotóját is.

A film központi témája a holokauszt volt, de nem a hagyományos perspektívából mutatta be ezt a témát: nem az áldozatok álláspontjából, vagy kizárólagosan az elkövetők szemszögéből ismerte meg a közönség a kőszegi zsidóság történetét. És ami még ennél is szokatlanabb: nem is annyira a zsidóság története, hanem a velük egy városban, közösségben élő keresztény szomszédság, tehát a holokauszt szemtanúi kaptak főszerepet a Szomszédok voltak című filmben.

A film 60 év távlatából mutatja be a témát, akkor, amikor elkerülhetetlenné válik az, hogy a keresztény közösség túlélői szembenézzenek azzal a történelmi ténnyel, ami a szemük előtt zajlott, és amihez néhányan még asszisztáltak is.

A film során a megkérdezett idős emberek (szomszédok) Kőszeg városát mutatják be a „látogatónak", annak is a zsidó múlthoz kapcsolódó részeit: a belvárosban lévő régi zsidó üzleteket, a zsinagógát, a sörgyárat (ide hurcolták a zsidókat) és a holokauszt emlékére állított emlékművet. Eközben minden szemtanú elmondja azokat az élethelyzeteket, amikor érintkezett a zsidókkal akár a békés együttélés, akár a táborba vitelük, illetve tartásuk során. A filmet néha megszakítják azok a hiteles adatok, melyek a kőszegi táborba hurcolt zsidók emlékeiből származnak.

Gellér-Varga Zsuzsanna a filmvetítés után elmondta, hogy azért választották Kőszeg városát, mert több mint fél évig ott raboskodtak a zsidók, és a szomszédok együtt éltek az akkor fennálló viszonyokkal. Az anyaggyűjtés során mélyinterjúkat csináltak az ott élő idős emberekkel, de sosem kérdezték őket a konkrét témával kapcsolatban, inkább csak hagyták őket beszélni. És ők minden alkalommal beszéltek. Történeteikben ott van az elfojtás és az elhallgatás, azonban mégsem tudták elhallgatni teljesen az átélt szörnyűségeket: ez az állandó feszültség végigkíséri a filmet.

A filmben kirajzolódó központi kérdés a kollektív bűnösség megléte, illetve tagadása, amelyet a gázkamra szimbolizál a szemtanúk számára. Mindegyik interjúalany (egymástól függetlenül) kihangsúlyozza, hogy a híresztelésekkel ellentétben Kőszegen nem volt gázkamra és arra a következtetésre jutnak, hogy habár embertelen dolgok történtek ott, ezért semmiképp nem hibáztathatóak a kőszegi polgárok.

Gellér-Varga Zsuzsanna hangsúlyozta, hogy a dokumentumfilm célja nem az ítélkezés volt, és úgy véli ezt sikerült is elérniük, hisz levetítették a szereplőknek is, akik nagy örömmel fogadták azt. Viszont mégis rengeteg megválaszolatlan kérdés meghúzódik a háttérben, de erre nem a rendező adja meg a választ, hanem mindenki szabadon eldöntheti kit tart bűnösnek és kit áldozatnak és hogy egyáltalán tekinthető-e bárki is bűnösnek.

Szerző: Pozsgay Judit, Kommunikáció és médiatudomány MA