Ország: Belgium
Város: Leuven
Időpont: 2010-02-09

Az egyik barátnőm Lengyelországban volt tavaly Erasmus ösztöndíjjal, s idén, amikor én is megkaptam az ösztöndíjat, mondta, hogy az EILC-re is feltétlenül jelentkezzek. Nagyon jó tanács volt, mindenkinek sok szeretettel ajánlom az EILC-t, érdemes jelentkezni rá!

Az Erasmus ösztöndíjamat a K. U. Leuvenre (Belgium) nyertem, s mivel itt is indítottak EILC kurzust, eszembe se jutott, hogy lehetne más városba is menni rá. Így utólag belegondolva nem is lett volna jó. A csoportunkban volt egy szlovák lány, aki Hasseltben tanul azóta, ott nem volt EILC, ezért jött Leuvenbe. Az EILC alatt sok barátságot kötött, megismerte Leuvent, s a kurzus végeztével itt kellett hagynia a barátait, s mindent kezdhetett elölről...

A szállás nem sokáig volt kérdés számomra. Eredetileg szívesen laktam volna külföldiekkel, hiszen úgy lehet jól nyelvet tanulni, ha az ember használja, de ahogy az árakat láttam, hamar lemondtam erről, s maradtam a Collegium Hungaricumnál. Amikor tanultuk a ház részeit, szobabérlést flamandból, akkor a tanárnőnk megkérdezte, hogy kinek van már szobája/ háza/appartmanja, s hogy mennyibe kerülnek. Volt, aki kétszer, háromszor annyit fizet, mint én... Pedig mi még szerencsés helyzetben voltunk, mert az EILC miatt három héttel korábban kijöttünk, mint a nagy többség, s még lehetett válogatni a szobák közül. A csoporttársaim közül mindenki talált magának szobát két-három napon belül, ami elég jó arány.

Amikor megkaptuk az emailt, hogy mehetünk az EILC-re, akkor utána nem sokkal kaptunk még egy emailt a koordinátortól, hogy egy magyar lány szeretne kapcsolatba lépni a többi magyar EILC-sel, elküldte az emailjét, hogy ha akarunk, akkor írjunk neki. És írtunk. Réka utána csinált iwiw-en egy fórumot, ami nagyon jó volt, mert rengeteg hasznos információt tudtunk megosztani egymással, pl. szállás, utazás, mit érdemes vinni, ki mikor megy, biztosítás, eü-kártya, stb.

Én augusztus 28-án, pénteken érkeztem meg Leuvenbe, akkor még szinte üres volt a kollégium, de szombat éjszakáig mind a hat magyar EILC-s megjött. (Az egyik lánynak késett a gépe, úgyhogy csak éjjel egykor ért a kollégiumba...) Jó volt az a pár nap a kurzus előtt, mert kicsit megismerhettük a várost és egymást, mielőtt belevágtunk a flamand tanulásba. A tanfolyam 31-én kezdődött. Az ILT (Interfacultair Instituut voor Levende Talen) titkársága elé kellett először mennünk, aztán a tanárok felolvasták a csoportokat, s rögtön el is mentek velük. Tanulság: az embernek nagyon kell figyelnie, mert biztos nem fogják helyesen kiejteni a nevét! Én még jó helyzetben voltam, az Anna Budájt (Budai) nem volt nehéz észrevenni, a Numi Nahit (Nagy Noémi) már annál inkább... Noémivel egy csoportba kerültünk, pedig egy karról jöttünk (PPKE-BTK), de ezt biztosan nem figyelték, mert két másik lány Gödöllőről jött, s ők külön csoportba kerültek. Mi tizenhatan voltunk a csoportban (elvileg húszan kellett volna lennünk, és direkt írták az emailben, hogy aki nem tud jönni, az írjon nekik, mert sokan vannak várólistán, ennek ellenére egyik csoport sem volt tele). Volt öt német, három olasz, egy cseh, egy szlovák, egy spanyol, egy finn, egy görög, egy portugál és mi ketten magyarok, ebből öt fiú és tizenegy lány.

A tanárnőnket Verle Vivijsnek hívták, s közölte az elején, hogy két problémája van: nem beszél sem angolul, sem németül, sem olaszul, sem spanyolul, csak és kizárólag flamandul tud, a másik gondja pedig, hogy rossz a névmemóriája, úgyhogy csináljon mindenki névtáblát magának és hozzuk mindig magunkkal. Aztán persze kiderült, hogy tud angolul, mert néha muszáj volt egykét dolgot angolul elmondania, amikor nagyon nem értettük, hogy mit mondott, s fontos volt, hogy megértsük. Meg ahogy szünetben beszélgettünk a többi csoporttal, mindenkinél azt mondták a tanárok, hogy nem beszélnek más nyelven, csak flamandul.

Még sosem kezdtem anyanyelvi tanárral nyelvet tanulni, úgyhogy ez most nagyon érdekes volt számomra. Módszertani szempontból is sokat tanultam ez alatt a két és fél hét alatt, mint leendő nyelvtanár. A tanfolyam eleje elég nehéz volt, mert még semmit nem tudtunk, s hirtelen nagyon sok új dologhoz kellett hozzászokni, megtanulni. Akik tudtak németül, azoknak sokkal könnyebben ment a flamand, a kiejtés és a nyelvtani szerkezet sokszor ugyanaz, csak máshogy írják le a szavakat. Ráadásul az egyik német lány már tanult flamandul, úgyhogy neki nagyon könnyen ment az óra, s már az elejétől fogva számunkra nagyon bonyolult kérdéseket tett fel a tanárnőnek (pl. Megkérdezhetem, hogy... , miközben olyanokat vettünk, hogy a nevem Anna és magyar vagyok).

Nagyon gyorsan haladtunk az anyaggal. Hétfőtől péntekig 9-1-ig tartottak az óráink, 10:45-kor volt egy tizenöt perces szünet, ami általában kicsit hosszabbra nyúlt. Két hét alatt végigvettünk négy fejezetet a könyvből (tankönyv és munkafüzet egyben, majdnem 120-120 oldal, s minden fejezetben hét lecke van). A Vanzelfsprekend, Nederlands voor andertaligen c. könyvből tanultunk, ez az ILT saját nyelvkönyve, szerintem nagyon jó kiadás. A könyvhöz tartozik egy dvd és egy cd, kár, hogy azt nem kaptuk meg (a könyvet ingyen kaptuk az első órán). Minden lecke elején van egy bevezetés, aztán pedig egy soap (szappanopera). Így ismerkedtünk meg Paolo Sanseverinoval, az olasz fiúval, aki Leuvenbe jött közgazdaságtant tanulni, s már a repülőn elkezd flamandul tanulni az utastársaitól. Mindig vártuk az új leckét, hogy megnézhessük, mi történik
Paoloékkal. :)

A tanárnőnket nem volt nehéz kiismerni, sokszor hozott ugyanolyan típusú feladatokat. Sok volt a páros-, és csoportmunka, s ezekről mindig be kellett számolni a többieknek, tehát próbált mindig mindenkit aktivizálni az órákon (pl. páros feladatmegoldás számonkérése: az első kérdésválaszt az első pár mondja, a másodikat a második, stb.). Ami külön tetszett, az a talenpracticum volt. Amikor ezt magyarázta először a tanárnő, akkor kellett először angolul is megismételnie mindent. Lementünk egy nyelvi laborba, ahol mindenki kapott headset-et, s vagy ismételni kellett a tanárnő után, amit mondott (pl. a könyvből egy olvasmányt), vagy zenét hallgattunk, s meg kellett
keresni a papíron a hibákat, stb. A gép felvette, amit mondtunk, s utána visszahallgathattuk, hogy mennyire jól ejtettük ki a szavakat. Nekem ez nagyon tetszett, főleg mert Magyarországon ilyennel még nem találkoztam.

Mint mondtam, hétfőtől péntekig voltak az óráink, ezen felül mindkét szombaton elvittek minket várost nézni, ez is benne volt az ösztöndíjban. Először Gentbe mentünk, ott először hajós városnézés volt, aztán csoportokban kaptunk egy feladatlapot (természetesen flamandul), s azt kellett kitöltenünk, az alapján körbejártuk a várost, majd 3-kor találkoztunk és megnéztük a várat is.

6-ra értünk vissza Leuvenbe. Vasárnap pedig mindenki tanulhatott a hétfői tesztre... A következő szombaton Antwerpenbe mentünk, itt már csak egy délelőtti közös városnézés volt (flamandcsoportonként), utána kaptunk szabad időd, végül pedig megnéztük a Rubenshuist (Rubens-házat) közösen.

A tanfolyam során két tesztet írtunk, de azok csak nekünk számítottak, hogy tudjuk, hogy áll éppen a flamandtudásunk, aztán utolsó héten vizsgáztunk, volt írásbeli (nyelvtan, szókincs és fogalmazás) és szóbeli is. A szóbeli a saját tanárunknál volt, s mi oszthattuk be, hogy kivel szeretnénk párban lenni, ami nagy könnyebbség volt. A mi csoportunkból csak a három olasznak nem sikerült elérnie az 50%-ot.

Kérdezte a tanárnőnk, hogy ki szeretné majd folytatni a flamandot, s jelentkeztünk páran. Annyi volt a nehézség, hogy a könyvből mi csak az első négy leckét vettük át, az első szint viszont hat leckét takar, úgyhogy a maradék kettőből itthon kellett felkészülni a szintfelmérőre. Az EILC-s tanárok meghirdetettek nekünk két időpontot, s ott gyorsan elmondták annak a két leckének a nyelvtanát. A szintfelmérő pszichikailag szerintem elég rossz volt, mert a második és a harmadik szintre ugyanazt a tesztet kaptuk, ennek köszönhetően számunkra elég nehéz volt a teszt. Leültettek minket egy számítógép elé, kaptunk fülhallgatót, s a gép adta mindig a következő kérdést, s számolta vissza az időt, hogy hány másodperced van még megoldani az adott kérdést...

Feleletválasztós teszt volt (a-b-c-d), meg volt egy olyan gomb is, hogy „nem tudom”, ugyanis írták, hogy a rossz válaszokat büntetik, ha nem tudsz válaszolni, nyomd meg a „nem tudom”-ot találgatás helyett. S nagyon sokszor kellett ezt a gombot nyomni... Ami nagyon rossz érzés volt, viszont a végén kiírta, hogy javasolt szint: 2. Utána elmentünk fogalmazást írni, három téma közül lehetett választani, s közben kihívták az embereket szóbelizni. Úgyhogy ez is elég komplex vizsga volt. Mindenkinek jó szívvel ajánlom az EILC-t, nagyszerű barátságok születnek alatta, meg lehet ismerni előre a várost, s amikor megérkeznek a többiek, s minden idegen nekik és nem ismernek senkit, addigra neked már van vagy nyolcvan ismerősöd, akikkel az elmúlt három hetet együtt töltötted. A flamand érdekes nyelv, aki tanult németül, annak nem is nehéz, s nagyon jó érzés, hogy ahogy egyre több szót tanultunk meg, úgy értettünk meg egyre több mindent az utcán, a boltban, amerre jártunk. Azt pl. tudni kell, hogy a boltokban az árucikkekre minden flamandul és franciául van csak kiírva... De amúgy mindenki beszél angolul, s ha látják rajtad, hogy külföldi vagy, akkor rögtön át is váltanak angolra. Néhány alap szó a végére: Dag! (ez az általános köszönés, magázás és tegezés egyben); Dank u! (köszönöm); Alstublieft (ezt mindenre használják – tessék, kérem, legyen szíves,… ez az egyik legtöbbet hallható szó).