Visszaemlékezés a rendszerváltás egyházpolitikájára

A közelmúltban jelent meg Párbeszéd az emberért címmel Platthy Iván, korábban egyházi ügyekkel foglalkozó államtitkár visszaemlékezése (Gerhardus Kiadó, Szeged, 2019). A kötet alapjául szolgáló interjút Miklós Péter történész készítette. A könyv bemutatójára a Pázmány Péter katolikus Egyetemen került sor.     

Erdő Péter bíboros bevezetőjében így fogalmazott: „A történelmi igazság létezik, de tudatában kell lennünk annak, hogy a források olyan választ adnak nekünk, amilyen kérdést fölteszünk nekik. Platthy Iván kérdéseket tesz föl számos olyan embernek, akik érintettek voltak az utóbbi évtizedekben az egyház fejlődésében, az egyházpolitikában. Ami és ahogyan itt történt, annyira sokoldalú, hogy egyetlen szerző, egyetlen személy nem is tudná igazán bemutatni. Mindenki a maga látószögéből szemlélte ezt a folyamatot. De az a széleskörű kérdéssorozat, amely a könyvben található, lehetővé teszi, hogy a valóságot a legkülönbözőbb oldalakról érzékeljük. Ezáltal közelebb visz minket az igazsághoz.” A szerzővel Zombori István történész beszélgetett.

Platthy Iván – az oral history műfajában – emlékeit foglalja össze „az egyházakról és a társadalomról”. A nézőpont tehát deklaráltan szubjektív. A könyv elején megismerjük a szerző életútját. A Bajai Felsőfokú Tanítóképző elvégzése után a Pest megyei Táborfalván tanított feleségével együtt. Később rajztanári és politechnika tanári diplomát szerzett, s amint megtudjuk tőle, „az államigazgatásban való részvételhez szükséges különböző penzumokat teljesítettem”. Ezek után a Dabasi Járási Tanács Művelődési Osztályára hívták meg művelődési felügyelőnek. Pályája ettől kezdve folyamatosan emelkedett. A Művelődési Minisztériumban, majd a Kulturális Minisztériumban, később a Minisztertanácson dolgozott 1982-ig, az oktatási és a kulturális tárca újbóli összevonása után a Tanácsi Főosztályt vezette 1989-ig.

Ezt követően négy kormány mellett dolgozott egyházpolitikai szakterületen. Németh Miklós miniszterelnök után Antall József következett (közben, jegyezzük meg, egy rendszerváltozásnak nevezett eseménysor keretében az egypárti államrend többpártira változott), majd Boross Péter került a miniszterelnöki székbe, s Platthy Iván Horn Gyula miniszterelnökségének végén fejezte be közigazgatási-politikai pályafutását.

„A Németh Miklós által vezetett kabinet utolsó évében történt az állam és az egyházak közötti kapcsolatok újragondolása és az azt szabályozó alaptörvények kialakítása. Itt elsősorban az új szellemiségű, 1989 októberében hatályba lépett alkotmány hatvanadik, az állam és egyház kapcsolatrendszerének keretét megadó paragrafusára gondolok, valamint a lelkiismereti- és vallásszabadságról, illetve az egyházakról szóló törvény megalkotására, a szerzetesrendek újraindulását elősegítő elnöki tanácsi rendeletre, az Apostoli Szentszékkel kötött 1964-es megállapodás és a többi egyházzal kötött egyezmény kívül helyezésére, s az ezeket megelőző döntésre, amely az Állami Egyházügyi Hivatal jogutód nélküli megszüntetését jelentette.”  

Ebből akár úgy tűnhet, az úgynevezett rendszerváltozást már a rendszerváltozás előtt végrehajtotta a korábbi politikai berendezkedés – mintha ezek után a változásra nem is lett volna szükség.

Az Antall-kormány idején – az egyházak szempontjából – az egyik legfontosabb és legnehezebb kérdésnek a volt egyházi ingatlanok tulajdoni rendezése bizonyult. Az már az elején tisztázódott, hogy Magyarországon – ahol általános értelemben is részleges kárpótlásról rendelkeztek – a földtulajdont nem adják vissza az egyházaknak. (Szemben más országokkal, például Szlovákiával.)

Ha a korábban államosított egyházi épületeket, ingatlanokat az állam mint tulajdonos adta volna vissza, ezt különösebb nehézség nélkül, viszonylag rövid idő alatt végre lehetett volna hajtani (csereingatlannal, pénzbeli kiegyenlítéssel stb.). Csakhogy a volt egyházi ingatlanok rendezéséről szóló 1991/XXXII-es törvény megszületése előtt néhány héttel szavazta meg az Országgyűlés az önkormányzati törvényt, amely értelmében az addigi állami tulajdon (jelentős része) az önkormányzatok kezébe került, s ezek után már nem egy „tulajdonossal”, az állammal, hanem az egyes önkormányzatokkal kellett dűlőre jutni az egyházi ingatlanok ügyében. A két törvénynek ilyen időbeli „elhelyezését” mintha csak tudatos akadályként állították volna oda, számos nehézséget okozva ezzel a következő években.

S az is kitűnik Platthy Iván könyvéből, ha nem is direkt módon, hanem az utalásokból, hogy a többpárti rendszerben, 1990 után immár a polgári demokráciában kultúrharc jelei mutatkoztak. Mondhatjuk ezt másként is: bizonyos politikai erők, elsősorban az SZDSZ, hallgatólagosan karöltve az MSZP-vel, markáns egyházellenes magatartást tanúsított.

Ilyen helyzetben indult az egyházak éledése, a lelki újjáéledést most nem említve. Tovább bonyolította a helyzetet, amit Platthy Iván így fogalmaz meg:

„A végső cél az volt, hogy el kellene érni az egyházak önálló gazdálkodásának megteremtését, s elérni azt, hogy a különböző támogatási rendszerekben is érvényesüljön a szektorsemleges finanszírozás elve, és az váljon a különböző kormányoktól független automatizmussá. (Például az egyházak állami kötelező feladatot ellátó intézményeinek rekonstrukciója, fejlesztése, műemlékek felújítása, az önkormányzatok címzett- és céltámogatás rendszerének számukra való kiterjesztése, az uniós pályázatokhoz az önrész biztosítása stb.)”

 További kérdés volt, kit tekintsenek jogi szempontból egyháznak? Mivel hitbéli ügyekben külső intézmény nem hivatott dönteni, ezért a kezdeti gyakorlat az volt, hogy mindazon társaságokat, amelyek legalább száz főt tömörítettek, s magukat egyháznak vallották, be kellett jegyezni a bíróságon. Mivel az egyházak – nonprofit szervezetek lévén – adózási és egyéb szempontból kedvezőbb elbírálás alá estek a profitorientált gazdálkodó egységekkel szemben, számos üzleti vállalkozást bonyolítottak „egyház” címszó alatt. Később, több szakaszban, jogi szempontból – hosszú viták után – finomították a kezdeti gyakorlatot.

Az egyházfinanszírozás kérdésével is, amely ugyancsak élénk vitákat váltott ki, részletesen foglalkozik a könyv. Kezdetben egyes politikai pártok a történelmi vagy bevett egyházakat is a társasági törvény szellemében a civil szervezetek egyikének kívánták tekinteni. (Magyarországon a tizenkilencedik század végétől bevett vagy történelmi egyházaknak nevezték a katolikus egyházat, a református és az evangélikus felekezetet, valamint a zsidó vallási közösséget).

Nem lehet kikerülni a megállapítást, s erre vonatkozóan is beszédesek a Platthy Iván által fölsorakoztatott tények, hogy a rendszerváltozást követő, meghatározónak tekinthető liberális ideológia minden módon háttérbe kívánta szorítani az egyházakat, adminisztratív és egyéb eszközökkel akadályozva azok zavartalan működését. Elég az úgynevezett kiegészítő finanszírozásra gondolni. Milyen nehezen sikerült elérni, hogy az egyházi fenntartású, közfeladatot ellátó intézmények (iskolák, egészségügyi és szociális intézmények) az önkormányzatok által üzemeltetett hasonló intézményekhez hasonló arányban részesedjenek anyagi juttatásban.

A katolikus egyház – és az egész társadalom számára – kiemelkedő eseménynek számított II. János Pál pápa 1991 augusztusi magyarországi látogatása. Meghívására – jegyzi meg a tényeknek megfelelően a szerző – még az 1990-es választások előtt került sor. A pápa látogatása idején a világ feszülten figyelt a még létező Szovjetunióban végrehajtott, a korábbi politikai helyzetet visszaállítani kívánó erők puccskísérletére. A pápa jelenléte erőt adott a kritikus helyzetben, amelyre maga II. János Pál is utalt a Hősök terén elmondott beszédében.

Platthy megjegyzi, hogy a pápa második magyarországi látogatása (Pannonhalma ezeréves alapításának évfordulóján, 1996-ban) alkalom lett volna arra, hogy az 1054-es egyházszakadás után a pápa és az orosz ortodox pátriárka a megbékélés jegyében találkozzék egymással. „Erre a világraszóló eseményre akkor nem kerülhetett sor.”

1997-ben megszületett a magyar kormány és az Apostoli Szentszék közötti megállapodás, amely aztán a többi egyházzal kötött szerződés mintájául szolgált. A diplomáciai események hátterébe is betekintést enged Platthy Iván emlékezése.

A személyes vallomás sajátjának tudhatjuk be, hogy a szerző arra a kérdésre, hogyan alakult az egyházpolitika irányvonala az 1998-as parlamenti választások után, a következőképpen válaszol: „Sajnos nem úgy, ahogy én elképzeltem. Úgy gondoltam, hogy az egyházak és az állam kapcsolata, mindkét fél megnyugtató szintű és jól működő rendszere folytatódik a következő ciklusban is.”

Az új kormány idején nyugdíjba vonult a szerző, s mint megtudjuk, ezt követően Pécsett vett részt az önkormányzatok és az egyházak közötti tanácskozásokban. Az újabb, Medgyessy Péter vezette szocialista kormány pedig tanácsadóként foglalkoztatta a korábbi államtitkárt.

A Miklós Péter történész által készített interjút a következő gondolattal fejezi be Platthy Iván:

„A köszönet természetesen minden Magyarországon működő egyház, szerzetesrend, felekezet és vallási közösség első számú vezetőjének, testületeinek, közösségeik vezetőinek és munkatársaiknak is szól, hogy az együttgondolkodásban, a teljes szabadságukat és a társadalomban való szerepvállalásuk szabályainak kidolgozásában részt vettek, azok gyakorlati megvalósításával, szolgálatával, ma már jelentős szerepet látnak el a különböző közfeladatokban, állampolgári igények alapján. Ennek eredményeként a közoktatásban, a gyermek- és ifjúságvédelemben, a felsőoktatásban, a hagyományok ápolásában, a műemlékvédelemben, a kulturális és művészeti életben, az egészségügyi, szociális és karitatív gondoskodásban, a szegények és a cigányok pasztorálásában, megélhetésük segítésében igen jelentős feladatokat látnak az egyházak és a vallási közösségek.”

A szerző, politikai állásának megfelelően, az egyház(ak) társadalmi jelenlétéről beszél. Ezt azért érdemes megemlíteni, mert az elmúlt évtizedekben találkozni lehetett azzal a politikai felfogással, amely szerint az egyházak küldetéséről való gondolkodás kimerült a kényelmetlen állami feladatok (hajléktalanok, szegények, szenvedélybetegek, cigány lakosság megsegítése) áthárításában.

A könyv második részében jelentős mennyiségű, az interjúban elmondottakat igazolni kívánó vagy azokat kiegészítő dokumentum kapott helyet.

Végül is megállapíthatjuk, Platthy Iván könyve az említett időszak későbbi kutatói, a rendszerváltozás iránt érdeklődő mai olvasók számára is adalékul szolgálhat a minél árnyaltabb kép kialakításához.