Az egyre nagyobb jólét a segítőszakmák háttérbe szorulását eredményezte, de az elmúlt négy évben, amikor válságok és veszélyek követték egymást, mintha ismét előtérbe került volna, hogy szükség van a segítőszakmákra, egymás megsegítésére – fejtette ki a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Gondoskodás: lelkiség és vezetés című konferenciájának megnyitóján.

A gondoskodáspolitika a társadalom működésnek reményt adó ereje. Abban a társadalomban, ahol egyre több az individuális érdek, az egymásról gondoskodás adja meg a reményt, lehetőséget, hogy mégis lehet közösségben gondolkozni egymásról – tette hozzá Fülöp Attila. – Amikor az ember kilép a saját kis világából, és elhiszi, hogy nemcsak jogai vannak, hanem kötelességei is mással szemben, és a kettőt egyensúlyban kell tartani, akkor lehet egy közös társadalmi életet jól élni.

Felhívta a figyelmet arra, hogy szakítani kell azzal a korábbi elvvel, amely szerint kizárólag az állam feladata lenne a szociális gondoskodás. A gondoskodás szintjei egymásra épülnek, az öngondoskodás után következik először a család, majd a helyi település közösségi gondoskodása, és ha ezek nem működnek, akkor következik a gondoskodás állami szintje – mutatott rá.

Arról is beszélt, hogy az egyházi karitászon alapuló tevékenységekből nőtt ki a szociális munka, és bár az egyház elsődleges feladata az evangelizáció, mégis egy társadalom jár jól, ha a kormányzat erőforrást biztosít ahhoz, hogy azt a szociális munkát, amelyet az egyház tud és képes végezni, a társadalomért tegye.