Tantárgy adatlapja
Tantárgyleírás: az elsajátítandó ismeretanyag tömör, ugyanakkor informáló leírása A kurzus bármely szakos hallgató számára szabadon választható. A kurzus más tantárgyaknál tárgyaltakhoz képest még hangsúlyosabban jeleníti meg a házassággal, a gyermekvállalással, az intergenerációs családi kapcsolatokkal, a mentális egészséggel, a család és neveléssel, a család mint szociális és kulturális közeggel kapcsolatos témákat. A kurzus egyes témaköreit meghívott oktatóként vezető szakértők mutatják be, ezzel is kifejezve a család, mint érték felfogásában vallott közösséget. Sor kerül a család funkcióinak és társadalmi helyzetének aktuális értelmezése, bemutatva az egyházi és civil, az állami és önkormányzati szervezetek, a felsőoktatás és köznevelés, a szociális ellátás és gyermekvédelem, a kultúra intézményeinek kapcsolódó feladatellátását. A jogszabályi feladatok és tevékenységi lehetőségek ismertetése mellett kiemelt szerepet kap az egyházi (elsősorban katolikus) dokumentumok tárgyalása. A kurzus címére is utalva, vezérfonalat jelent a Szentszék által 2023 májusában közzétett „Family Global Compact” dokumentum és kiegészítései, az egyetemek feladatai. Mindez összefüggésben kap tárgyalást a Laudato si’ és más enciklikákkal, az MKPK család és egyes szociális, oktatási témájú körleveleivel, az MKPK Családügyi Bizottság dokumentumaival. A dokumentumok hátterén kerül bemutatásra a CSÉN (Családi Életre Nevelés) programja, azoknak az egyházi és civil szervezetek által megvalósított oktatási, képzési és gyakorlati tevékenysége. Az oktatásba bekapcsolódnak a PPKE BTK partnereinek vezető szakértői: a CSÉN SZÉK (kecskeméti székhelyű egyesület, a program alapítója és megvalósítója), az Életünk a Család! Nonprofit Közhasznú Kft., az ERGO egyesület TeenSTAR programja, a Katolikus Szeretetszolgálat képzési és gyakorlati tevékenysége, a gyermekvédelemhez is kapcsoltan, a KINCS (Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért) kutatási és gyakorlati tevékenysége. A kurzus interaktív online kurzusként kerül kialakításra. |
A 2–5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN) |
Family Global Compact Brochure: https://familyglobalcompact.org/wp-content/uploads/2023/05/Brochure-Family-Global-Compact-ENG.pdf Ferenc pápa (2015): Laudato si’ kezdetű enciklika közös otthonunk gondozásáról. Szent István Társulat, Budapest. pp. 164 Pálhegyi Ferenc: Keresztyén házasság. Budapest, Kálvin Kiadó, 2007. Hortobágyiné Dr. Nagy Ágnes: A boldogabb családokért – családi életre nevelés (CSÉN) iskolai program, Mester és tanítvány – Család és Ifjúság, 27. szám, Piliscsaba, 2010. augusztus |
Azoknak az előírt szakmai kompetenciáknak, kompetenciaelemeknek (tudás, képesség stb., KKK 7. pont) a felsorolása, amelyek kialakításához a tantárgy jellemzően, érdemben hozzájárul |
pl.: a) tudása -……. -…….. b) képességei -……. -…….. |