Tantárgy adatlapja
A tantárgy céljának rövid ismertetése:
A hallgatók a félév során bepillantást nyernek a szociálpszichológia tudományának alapvető vizsgálati területeibe, megismerkednek legfontosabb alapfogalmainak jelentésével. Ezek megismerésén túl a kurzus célja annak a sajátos gondolkodásmódnak, nyelvezetnek és szóhasználatnak az elsajátítása, melyet a szociálpszichológia alkalmaz, amely megkülönbözteti más társadalomtudományok logikájától.
Elsajátítandó elméleti ismeretanyag:
A félév tananyaga a bevezetést követően három nagyobb egységre tagolódik. Először a társas észlelés – ezen belül az én, a másik és a csoport szerkezetének és működésének – alapjaival ismerkedünk meg. Másodszor a társas hatás és társas befolyás témakörén belül vizsgáljuk a legfontosabb szociálpszichológiai fogalmakat, így a társadalmi szerep, az attitűd és a társadalmi identitás jelentését. Végül a társas helyzet főbb témaköreit vesszük sorra, mint a proszociális és antiszociális viselkedés, a szeretet és szerelem működése, a vezetés és vezetettség jelensége, a kooperáció vagy a tömeg működése.
Elsajátítandó gyakorlati ismeretanyag:
Többek között a csoportdinamika megértése, azaz a csoportok működésének, normáinak és szerepeinek felismerése, valamint ezek hatásának elemzése. Továbbá a kommunikációs és meggyőzési technikák használata, úgymint a hatékony verbális és nonverbális kommunikációs technikák alkalmazása különböző társas helyzetekben. Valamint az előítéletek és attitűdök kezelése, tehát az előítéletek felismerése, csökkentési stratégiák és attitűdformálás módszereinek elsajátítása. A társas befolyás és döntéshozatalban való elmélyülés, ami a konformitás, engedelmesség és csoportos döntéshozatal mechanizmusainak gyakorlati elemzését jelenti. Konfliktuskezelés és együttműködés terén a hatékony problémamegoldó és mediációs technikák alkalmazása társas helyzetekben.
A 2-4 legfontosabb kötelező irodalom felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN):
Csepeli György: Szociálpszichológia mindenkiben. Budapest, Kossuth Kiadó, 2014. 17-49. o., 98-113. o., 205-217. o., 234-240. o., 287-319. o., 339-357. o. ISBN 9789630976169
Smith, Eliot R. et al.: Szociálpszichológia. Budapest, Osiris Kiadó, 2004. 49-78. o., 133-186. o., 189-253. o., 257-317. o., 377-477. o., 667-733. o. ISBN 9633895952
Kővágó Pál: A tömeg és a manipuláció pszichológiája. Budapest, Typotex Kiadó, 2022. ISBN 9789634931829
A 2-4 legfontosabb ajánlott irodalom felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN):
Allport, Gordon W. (1999): Az előítélet. Osiris Kiadó, Budapest. ISBN 96337942349633794323
lliot Aronson – Joshua Aronson: A társas lény. Bővített, teljesen átdolgozott kiadás. Budapest, HVG Könyvek, 2023. ISBN: 978-963-565-271-6
Goffman, Erving (1981): A hétköznapi élet szociálpszichológiája. Gondolat Kiadó, Budapest. ISBN 963280614X
Miként járul hozzá a tantárgy a KKK-ban megjelölt kompetenciaelemek megszerzéséhez. Mutassa be a tantárgyleírásban, hogy a KKK-ban megjelölt kompetenciaelemek miként teljesülnek/teljesíthetők:
A hallgatók megismerjék a szociálpszichológia történetét, fejlődését, főbb irányzatait és meghatározó elméleteit. Értsék a szakterület sajátosságait, lássák az előtte álló kihívásokat, ismerjék a legfontosabb fejlődésével kapcsolatos vitákat, valamint az azt alakító szakembereket, szakmai műhelyeket. Tisztában legyenek a tudományág gazdasági-társadalmi hátterével és hatásaival. Képesek legyenek kritikus szemmel értékelni különböző szociálpszichológiai modelleket. Nyitott, analitikus gondolkodásmód és történeti szemlélet jellemezze a hallgatókat a kérdéskör kapcsán. Előadásokon, esettanulmányokon, valamint dokumentumok elemzésén, illetve csoportos vitákon keresztül olyan tudásra tegyenek szert, amely a gyakorlati ismeretekkel együtt képessé teszi őket szabott keretek között a tanultak alkalmazására is.