Európa felemelkedése

2019.02.28.
Könyvismertető Zsinka László monográfiájáról, mely a nyugati hegemónia gyökereinek és a kontinensünkre jellemző történelmi fejlődés „sajátos vonásainak” bemutatására vállalkozik.

Zsinka László Európa felemelkedése című könyve 2018-ban jelent meg a Typotex Kiadónál. A kötet a nyugati hegemónia gyökereinek bemutatására vállalkozik, amikor az európai történelmi fejlődés „eredeti vonásait” eurázsiai távlatokban ábrázolja. A premodern Európa jellegzetes vonásai kerülnek a középpontba, amelyek lehetővé teszik a nyugati civilizáció megformálódásának alaposabb megértését. A történet- és társadalomtudományokban Európa, illetve a „Nyugat” világtörténelemben játszott szerepének kérdéskörét különféle világnézeti megfontolások szövik át. Az „eurocentrikusok” a nyugati történelmi fejlődés kivételességében hisznek, míg a posztmodernek/posztkolonialisták ismeretelméleti szempontból is megkérdőjelezik a kérdésfelvetés lehetőségét, és mindenféle „nagy elmélet” (grand theory) lehetetlenségére hívják fel a figyelmet. Az Európa felemelkedése felfogása „korlátozott eurocentrizmust” sugall, de némileg másként, mint az az elmúlt évtizedek történetírásában megfogalmazódott. A szemléletmód az „eurocentrikus” felfogások azon vonulatába illeszkedik, amelyek a kereszténység és a középkori „szabadságok” fundamentális jelentőségét helyezik az európai történelmi fejlődés megértésének a középpontjába.

Zsinka László: Európa felemelkedése: A nyugati hegemónia kezdetei
Typotex / Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Budapest, 2018.
268 oldal
ISBN: 978-9634930105

Események

29.
2025. máj.
BTK
PPKE BTK történelmi-régészeti ismeretterjesztő előadássorozat
Sophianum 108
05.
2025. jún.
BTK
BILK könyvbemutató
Sophianum 108
16.
2025. jún.
BTK
Továbbtanulás Kínában
Danubianum
21.
2025. jún.
BTK
Múzeumok éjszakája
Iohanneum Díszterem
27.
2025. jún.
BTK
A Nyelvtudományi Doktori Iskola házi doktoranduszkonferenciája
Danubianum
17.
2025. júl.
BTK
Diplomaátadó ünnepség
Szent István-bazilika
További események
szechenyi-img-alt