Új perspektívák a valláspszichológiában

2024. jún. 06. 10:00

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Pszichológiai Intézetének Valláslélektani Kutatócsoportja konferenciát szervez Új perspektívák a valláspszichológiában címmel. A konferencia elsődleges célja, hogy a valláspszichológia kurrens elméleteit és eredményeit kiegészítve felhívja a figyelmet a vallásos és spirituális élmények pszichológiájának kevésbé ismert megközelítéseire, valamint a társtudományokkal (vallástudomány, szociológia, filozófia stb.) való együttműködés fontosságára.

A valláspszichológia a pszichológia egyik legösszetetteb és legtöbb módszertani kihívást rejtő területe. Összetett, mivel mára a pszichológia szinte minden irányzatát magába foglalja. A fenomenológiai és az egzisztencialista elméletektől a pszichoanalízisen át a kognitív és evolúciós pszichológiáig számtalan nézőpont és módszertan kapott helyett benne. Ez részben annak köszönhető, hogy a valláspszichológia maga egyidős a pszichológia egészével is, így annak fejlődése során jó néhány elméletet és módszertant magába fogadott. Ugyanakkor a valláspszichológia sajátos tárgya – a vallásos, hívő ember megértése – is szükségessé teszi, hogy időnként heterogén elméleteket és módszertanokat alkalmazzon, sőt, adott esetben integráljon. A vallás pszichológiája ugyanis – hasonlóan bármilyen egyéb, összetett pszichológiai kérdéshez – nem nélkülözheti a különböző elméleti nézőpontok és magyarázó keretek rugalmas és olykor eklektikus alkalmazását.

A vallásos és spirituális jelenségek pszichológiája sokat meríthet vallástudományi, szociológiai, történeti vagy akár filozófiai nézőpontokból is. Ezért a konferencia szervezőinek fontos célja, hogy lehetőséget biztosítsanak a valláspszichológia és a társtudományok képviselői közötti párbeszédre. A konferencia további fontos célkitűzése, hogy a mai valláspszichológia domináns trendjeit kiegészítve, a valláspszichológia alternatív elméleteit és megközelítési lehetőségeit is megvilágítsa.

A konferenciát a közelmúltban elhunyt kollégánk és barátunk, a Valláslélektani Kutatócsoport egyik alapítója, Urbán Szabolcs emlékének szenteljük.

szechenyi-img-alt