A meghívott előadó a Romedia Alapítvány képviseletében, a „Civil társadalom” című kurzus keretében beszélt a romák helyzetéről és az őket segítő civil szervezetek munkájáról.
A meghívott előadó a Romedia Alapítvány képviseletében, a „Civil társadalom” című kurzus keretében beszélt a romák helyzetéről és az őket segítő civil szervezetek munkájáról.
A tanulmánykötet elkészültében Botos Máté és Nyirkos Tamás tanulmányszerzőként, Jancsó András pedig szerzőként és szerkesztőként is közreműködött.
A brnói Masaryk Egyetem docense az Erasmus+ csereprogram keretében látogatott el Tanszékünkre.
Tanszékünk vezetője a Mathias Corvinus Collegium rendezvényén Sergiu Mișcoiu román történésszel beszélgetett.
Tanszékünk vezetője A szentség definíciója Mika Waltari műveiben címmel tartott előadást.
Tanszékünk oktatója 5 posztszovjet ország oktatási rendszerét vizsgálta meg előadásában.
Tanszékünk oktatója, Tarján Tamás Szarka Lászlóval és Köő Artúrral beszélgetett a nemzetiségek dualizmuskori helyzetéről az MCC által szervezett vitaesten.
Az Intézet oktatóiból álló zsűri az első három helyezettet pénzjutalomban részesítette, három további pályázónak pedig különdíjat ítélt meg.
Tanszékünk oktatója szerzőtársával, Lőrincz Borbálával közösen tartott előadást az oktatásban tapasztalható egyenlőtlenségekről a PIONEERED projekt zárókonferenciáján.