A korai magyar történelem régészeti kutatása
A régészet számára a korai magyar történelemmel kapcsolatos alapvető kérdés az, hogy Eurázsia régészeti anyagából mi kapcsolható a magyarság kora középkori elődeihez? Az utóbbi évek régészeti eredményei alapján az Urál és a Kárpátok közötti régió hagyatékában olyan jól körülhatárolható lelőhelycsoportok rajzolódnak ki, melyek egyszerre mutatnak kapcsolatot a Kárpát-medence, illetve a Volga-Urál régió kora középkori hagyatékával. Ezek alapján újabb információkat kapcsolhatunk a magyarok elődeinek feltételezett vándorútjához. Ugyanakkor nemcsak a keleten 895 előtt földbe került, tehát őstörténeti relevanciájú leletegyütteseket fontos feldolgozni, hanem a 11. század elejéig minden, a honfoglalás kori anyaggal kapcsolatot mutató anyagot. Ezek ugyanis a 895 utáni Kárpát-medence keleti kapcsolatrendszerére, illetve esetlegesen a keleten maradt magyarokra utalhatnak: e téma szintén kevésbé kutatott. A fenti szempontok alapján egy szisztematikus, korábban nem látott léptékű, a helyi szakemberekre támaszkodó regionális leletgyűjtés és feldolgozás jelen kutatási program legfontosabb régészeti célkitűzése.
A regionális kutatásokat Moldávia és a Dnyeszter-menti Moldáv Köztársaság területén Vitalij Szinyika és Nyikolaj Tyelnov (Kisinyov) régészek végzik. A feltételezett etelközi szállások nyugati peremén az 1994-ben előkerült, kiemelkedő jelentőségű Szlobodzeja lelőhely újraközlését és hitelesítő feltárását végezzük el, illetve kiadjuk az I. Moldáv-Magyar Régészeti Konferencia (2015) magyar őstörténeti anyagát bilingvis formában. A régióban az elmúlt másfél évben megtízszereződött a magyar jellegű lelőhelyek száma, részben új. részben pedig korábbi ásatások közöletlen anyagában, amelyeket tételesen összefoglalunk.
Ukrajna területén, a Dnyeper folyó középső folyása mentén immár 10–12 lelőhely sorolható az etelközi szállásokhoz. Ez a régészeti lelethorizont ma már úgy tűnik, nagy valószínűséggel az írásos forrásokból ismert Etelköz területét rajzolja ki. A radiokarbon módszerrel is megerősítve a 9. század második felére keltezhető Szubbotci-típusú lelőhelyeken jól tükröződnek a szomszédos, elsősorban az északi, szláv és déli bizánci területekkel létrejött kapcsolatok (számos import kerámialelet alapján), melyekről az írott források is megemlékeznek. A mintegy tucatnyi lelőhely impozáns leletanyaga kifejezetten összhangot mutat a muszlim források által a magyarok 9. századi elődeiről rajzolt képpel. Részletes radiokarbon elemzéssel fogjuk pontosítani a tárgyalt lelőhelyek időrendjét. Dmitrovka és Szubotcy lelőhelyeken hitelesítő ásatást szervezünk és a teljes régi leletanyag újraértékelését is elvégezzük.
Oroszország területén a szamarai Volga-könyökben, illetve a Volga bal partján számos uráli eredetű 5–10. századi leletanyag került elő. Itt a térség leletanyagának összefoglalását Dmitrij A. Sztasenkov végzi, illetve a Proletarskoje gorogyiscse és a Vlaszty truda lelőhelyeken további közös ásatásokat tervezünk.
A Dél-Urál tágabb térsége az, amely a magyar ethnogenezis tekintetében a legfontosabb. Baskíria területén naprakész gyűjtést kell végezni és modern színvonalon közölni kell a Nyijaz A. Mazsitov által korábban összefoglalt kusnarenkovói és karajakupovói kultúrát, melynek legfrissebb eredményeiről Farid A. Szungatov fog monográfiát összeállítani. Megvalósul a tatárföldi Bolsije Tigani lelőhely modern módszerekkel történő újrafeldolgozásának, és a még közöletlen temetőrészek publikálása is, Jevgenyij P. Kazakov és Szvetlana I. Valiulina közreműködésével. Az Urál nyugati oldalának kora középkori ugor etnikai komponenséről írt, A. M. Belavin, V. A. Ivanov és N. B. Krylaszova által 2009-ben publikált kötet, melyet bővített kiadásban kétnyelven adunk közre. Az Urálontúl térségének kiemelkedően fontos lelőhelyeinek teljes anyagát, elsősorban az Ujelgi lelőhelyre fókuszálva Szergej G. Botalov és munkatársai fogják modern formában közreadni.
A korai magyar történelem írott forrásainak kutatása és történeti értékelése
A korai magyar történelem kutatásában hovatovább közhely, hogy újabb írott források felbukkanására nem számíthatunk, így a szöveges adatbázist már-már lezártnak tekinthetjük. Mindez azonban legkevésbé sem jelenti azt, hogy a filológiai-történészi munka véget ért volna. Hogy mennyi apró részlet tárható még fel, azt kiválóan mutatják például az utóbbi időszak a Veszprémy László nevéhez köthető Anonymus-kutatások. A történeti látószög kiterjesztésére azért van szükség, mert a magyarok története önmagában aligha ismerhető meg, helyes következtetésekre csak a történeti környezet alapos megismerésével juthatunk. Mivel a magyarokat a különféle források számos különböző néven említik, nem elképzelhetetlen az sem, hogy a már ismert források között van olyan, amelyet mégis csak a magyar történelem körébe lehet vonni.
Úgy látjuk, hogy a fent megfogalmazott célok megvalósításának talán leghatékonyabb eszköze a források lefordítása lehet. Természetesen a fordításokat nagyon komoly értelmező jegyzetapparátusnak, továbbá a szerzőre és a műre vonatkozó tanulmányoknak kell kiegészítenie. A fordítást az egyes szakterületek elismert, már bizonyított szakemberei
végzik. Programunk során két terület (nyelv) forrásaiból kívánunk meríteni. A magyar kutatás régi adóssága néhány alapvető bizánci forrás feldolgozása. Jelen pályázat folyamán két munka közzétételét tervezzük Fehér Bence feldolgozásában. Bölcs Leó bizánci császár (886–912) Taktika című, már eddig is sok vitára okot adó, csak részleteiben lefordított műve, amelyben elsősorban a korai magyarok hadakozási szokásairól olvashatunk. Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár (913–953) Liber de ceremoniis latin címmel elhíresült műve pedig a De administrando Imperio párjaként rendkívül értékes információkkal szolgál a 10. század első felének bizánci politikai gondolkodásáról és kapcsolatrendszeréről. Utóbbi mű modern szemléletű fordítása, kiegészítve Konstantin kapcsolódó, rövidebb lélegzetű művével a De thematibus-szal szintén nunkánk részét képezi. A hagyományosan a leói corpus részének tekintett, a magyar tudomány számára szinte teljesen feldolgozatlan Eparchikon fordítása jelenti a görög nyelvű források feldolgozásának ötödik részletét. Georgios monachos (György barát) négykötetes világkrónikája a bizánci irodalomnak mérsékelten fontos darabja, létezik azonban egy 9‒10. századi eseményeket leíró folytatása, amely alapvető fontosságú mű a magyar őstörténet vonatkozásában, a legkorábbi események említésével. Valamennyi javasolt műnek elérhető több szövegkiadása, köztük kifejezetten modernek is, így a szövegkritikai pontosság a legmagasabb szinten megvalósítható.
A latin nyelvű források elsősorban a magyarok Kárpát-medencei megjelenésének és megtelepedésének kérdéseire világíthatnak rá. E források egyúttal az európai politikai háttér, a honfoglalás előtt Kárpát-medence megismeréséhez is elengedhetetlenek. A Fuldai évkönyvek 680–901 között mesélik el a birodalom történetét, a munka utolsó szakasza rendkívül sok információval szolgál a magyarokra nézve is, Veszprémy László készíti el a teljes fordítást. Regino prümi apát Trierben írott Vilkágkrónikája 906-ig kíséri végig az eseményeket, a teljes fordítás Szovák Kornél munkája. Terveink között szerepel a korábban csak szemelvényekben elérhetőCasus Sancti Galli magyar nyelvű kiadása is teljes terjedelemben.
