Tantárgy adatlapja

Tárgy neve: A Biblia világa
Tárgy kódja: BBLSF07000
Óraszám: N: 0/0/0, L: 5/0/0
Kreditérték: 2
Az oktatás nyelve: magyar
Követelmény típus: Kollokvium
Felelős kar: BTK
Felelős szervezeti egység: Általános műveltséggel és hitélettel kapcsolatos előadások
Tárgyfelelős oktató: Dr. Fodor György
Tárgyleírás:

A félév során megismerkedünk az Ó- és Újszövetségi Szentírás felépítésével, megszületésének történetével, valamint egyes könyveinek fő üzenetével, jellegzetességeivel. Vizsgálódásunk középpontjában az Újszövetség legfontosabb könyvei, az evangéliumok állnak majd, hasonlóságaikkal és egyéni megközelítéseikkel együtt. A félév elején tisztázzuk az alapfogalmakat (revelatio, inspiratio, infallibilitás, kánon, protokanonikus stb.). Ezután az Ószövetség keletkezéstörténetére, legfontosabb könyveire fókuszálunk, kiemelve, hogy mit kell örökérvényű isteni tanításnak tartani az Újszövetség fényében is. Külön kitérünk az Ószövetség és az Ókori Kelet irodalmának szoros kapcsolatára. Az Újszövetség tárgyalásakor kiemelt figyelmet fordítunk a történeti Jézus tanításának bemutatására, de nem hanyagoljuk el Szent Pál legfontosabb leveleinek és a sokat vitatott Jelenések Könyvének elemzését sem.

A 2–5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN)

Kötelező irodalom:

Y-Biblia – A katolikus egyház ifjúsági Bibliája. Budapest: Kairosz Kiadó, 2017. ISBN 9789636628338

Ajánlott irodalom:

Székely János: Az Újszövetség teológiája. Budapest: Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, 2004.

Gnilka, Joachim: Az Újszövetség teológiája. Ford. Kiss B. Zsolt, Budapest: Szent István Társulat, 2007.

Goppelt, Leonhard: Az Újszövetség theológiája. Budapest: Református Zsinati Iroda Tanulmányi Osztálya, 1992.

Jeremias, Joachim: Jézus példázatai. Budapest: Kálvin, 1990.

Takács Gyula: Az Újszövetség irodalma, 1–2. köt. Budapest: Paulus Hungarus-Kairosz, 2000.

Tarjányi Béla: Újszövetségi alapismeretek, 1–2. köt. Budapest: Corvinus, 1996.

Azoknak az előírt szakmai kompetenciáknak, kompetenciaelemeknek (tudás, képesség stb., KKK 8. pont) a felsorolása, amelyek kialakításához a tantárgy jellemzően, érdemben hozzájárul

a) tudása

A hallgató alapvető tájékozottságra tesz szert az Ó- és Újszövetség könyveit illetően, különös tekintettel azok keletkezéstörténetére, irodalmi jellemzőire és értelmezési módszereire.

b) képességei

A hallgató a kurzus elvégzése után biztos iránytűvel rendelkezik majd a tekintetben, hogy a Bibliában mi a minden korban érvényes tanítás, és mi az, ami korhoz kötött.

c) attitűdje

A hallgató nemcsak tudásanyagra tesz szert, hanem személyes kötődést és érdeklődést is érez majd a Biblia iránt, és arra is motivált lesz, hogy egy-egy később felmerülő kérdésre maga keresse me

g a választ.

 

A tárgy az alábbi képzéseken vehető fel

tanító BALP-XTI alapképzés (BA/BSc/BProf) Levelező magyar 8 félév BTK
tanító [nemzetiségi tanító (német)] BALP-XTNN alapképzés (BA/BSc/BProf) Levelező magyar 8 félév BTK
történelem BALB-ATÖ alapképzés (BA/BSc/BProf) Levelező magyar 6 félév BTK
újlatin nyelvek és kultúrák [olasz] BALB-XULO alapképzés (BA/BSc/BProf) Levelező magyar 6 félév BTK
újlatin nyelvek és kultúrák [spanyol] BALB-XULS alapképzés (BA/BSc/BProf) Levelező magyar 6 félév BTK
szechenyi-img-alt