Tantárgy adatlapja
A tantárgy céljának rövid ismertetése:
A tárgy célja, hogy támogassa a hallgatókat a Tudományos Diákköri Konferenciára való felkészülés folyamatában, különösen a dolgozat elkészítésében, a jelentkezésben és a konferenciaszereplésre való felkészülésben. A tárgy keretében ajánlott a féléves kari TDK tájékoztatón való részvétel, amely segíti a hallgatókat a jelentkezési folyamat, a formai követelmények és a kari TDK működésének megismerésében. A hallgató részt vesz továbbá a félévente megszervezett (kari szekciónként) két TDK szemináriumon: az Írástechnika alkalmon, amely a tudományos dolgozat felépítéséhez, érveléséhez, hivatkozási rendjéhez és nyelvi megformálásához nyújt segítséget, valamint az Előadástechnika alkalmon, amely a kutatási eredmények szóbeli bemutatására, az előadás felépítésére és a prezentációs készségek fejlesztésére koncentrál. A kurzus teljesítésének része egy önálló TDK dolgozat elkészítése, a TDK-ra való jelentkezés, valamint a konferencián való aktív részvétel. A tárgy így egyszerre fejleszti a hallgatók tudományos íráskészségét, előadói kompetenciáit és kutatói önállóságát.
Időbeosztás:
1) A kari TDK minden félév szorgalmi időszakának utolsó szombatján zajlik (május, illetve december közepe)
2) A szemináriumok lehetőség szerint a TDK-t megelőző egy hónapban, délután 16.15-ös kezdéssel kerülnek megrendezésre. 3) A TDK tájékoztató pedig a szorgalmi időszakok első hetében, a tárgyfelvételi időszakban kerül megszervezésre.
Elsajátítandó elméleti ismeretanyag:
-
Elsajátítandó gyakorlati ismeretanyag:
-
A 2-4 legfontosabb kötelező irodalom felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN):
-
A 2-4 legfontosabb ajánlott irodalom felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN):
-
Miként járul hozzá a tantárgy a KKK-ban megjelölt kompetenciaelemek megszerzéséhez. Mutassa be a tantárgyleírásban, hogy a KKK-ban megjelölt kompetenciaelemek miként teljesülnek/teljesíthetők:
-