A történettudomány és a történelmi regény

2016.11.07.
A november 25-i konferencia végleges programja már megtekinthető honlapunkon.

A történetírásnak mindig is sajátos igénye volt arra, hogy magát olvasmányosan fogalmazza meg – azaz az elbeszélés művészete a tudományos igazság mellett a történelemmel való foglalkozás immár két és fél évezredes hagyománya. A narráció meghatározó, hiszen amit a történész előad, az lesz a megfogalmazott, kanonizált történelem. A tudományos történetírás mellett az ismeretek átadásának egyik, igen sajátságos eszköze a múltat művészi eszközökkel ábrázoló történelmi regény. A történelmi regények alapvetően azt a célt szolgálják, hogy a múlt a kultúránk része legyen. A múlt, amelynek összefüggéseit a történelemtudomány kívánja megmagyarázni, nem csak racionális, hanem emocionális alapon is megközelíthető. A történelmi regények pedig a fikció lehetőségeinek kihasználásával a múltat akarják közel hozni az olvasóhoz, átélhetővé téve azt.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történettudományi Intézete, az egyetem Összehasonlító Civilizációtörténeti Kutatócsoportja és a Történelmiregény-írók Társasága ezért tudományos konferenciát szervez annak megvizsgálása céljából, hogy a történettudománnyal szakmai szempontból foglalkozó történészek hogyan látják a történelmi regény szerepét akár a tudás átadása, akár a múlt tudatosítása, akár a közösségi identitás formálása szempontjából. A konferencia ugyanakkor arra is lehetőséget kíván biztosítani, hogy a történelmiregény-írók hogyan látják saját szerepüket, a történettudomány és az irodalom kapcsolatát.

Kulcsszavak: történettudomány, politika, ideológia és történelmi regény, regionális identitás, nemzeti identitás, anakronizmusok, vallás és történelmi regény, egzotikum a múltban, történettudomány a történelmi regényben, történetfilozófia és történelmi regény

A konferencia végleges programja ide kattintva tölthető le.

A rendezvény ingyenes, de a létszám előzetes tervezése érdekében regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a nov25regisztracio@gmail.com e-mail címen lehet. A regisztáció 2016. november 22-én 12.00 órakor lezárult.

A rendezvény Facebook oldala ide kattintva érhető el.

-----------------------------------------------------------------------

Jelentkezési határidő: 2016. október 14, 12:00 CET. (A jelentkezés lezárult.)

Jelentkezni Szász Rékánál lehet a szasz.reka@btk.ppke.hu címre leadott vázlatokkal. Egy munkacímmel ellátott vázlat terjedelme legfeljebb 200 szó/1500 karakter. Ezzel egyidejűleg kérjük megjelölni, hogy mely kulcsszavakhoz kapcsolódna az előadás, vagy poszter. Kérjük továbbá a szerző jelenlegi foglalkozását tartalmazó rövid (legfeljebb 100 szó) életrajzát is.

Értesítés az előadás elfogadásáról: 2016. október 28.

 

 

Események

25.
2026. márc.
BTK
Középkori Esték - Latinitas Hungarica
Danubianum
10.
2026. ápr.
BTK
Esterházy 75/10
Sophianum 112
11.
2026. ápr.
BTK
Alkalmassági vizsgára felkészítő tanfolyam
Iohanneum Díszterem
13.
2026. ápr.
BTK
TDK tájékoztató
Danubianum 114
13.
2026. ápr.
BTK
TDK kurzus 2026 tavaszán
Danubianum
15.
2026. ápr.
BTK
Ciclo de conferencias dedicadas a los países de América Latina
Danubianum 214
További események
szechenyi-img-alt