Az észak-koreai rezsim a kulisszák mögött: misztikum és valóság

2014.12.01.
Beszámoló Dr. Csoma Mózes PEACH előadásáról

2014. november 24-én, Dr. Csoma Mózes, az ELTE Koreai Tanszékének vezetője tartott előadást a PPKE BTK Modern Kelet-Ázsia Kutatócsoport PEACH rendezvényén. Az előadás Észak-Korea elszigetelt rendszerét mutatta be, elsősorban a politikai, gazdasági és társadalmi folyamatok elemzésén keresztül. Kitért az ország vezetőinek a rezsim irányításában betöltött pontos szerepére, és az aktuális eseményekre reagálva ismertette a hatalmon lévők túlélésének lehetséges perspektíváit.

Ahogyan az előadótól megtudtuk, az észak-koreai rezsim nem homogén, több irányzat is létezik a rezsimen belül. 1948 egy döntő év az ország életében, mert ekkor válik egyértelművé, hogy a Koreai-félsziget északi és déli része két különálló állam lesz. Az északon létrejövő Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot a szocialista országok – így Magyarország is – elismerik. Vezetője Kim Ir Szen, még az évekkel korábbi, japán megszállás alatt tűnt fel, mint egy földalatti kommunista szervezet vezetője. Hatalomra jutása után felszámolja ellenlábasait és a szovjet frakciót is. Az 1960-as évektől már tekintélyuralmi rendszerről beszélhetünk az országban. Hruscsov beszéde (1956. - XX. pártkongresszus) után végképp meglazítja az ország a szovjet kapcsolatait és megkezdi az elszigetelődést a korábbi szövetségesektől, így Kínától is. 1989 tette véglegessé az elzárkózási folyamatot, mind politikailag, mind pedig gazdasági értelemben. Mindeközben Dél-Korea a nemzetközi közösség elismert tagja lett. Ezt jól mutatta az is, hogy az ország 1988-ban olimpiát is rendezett.

Észak-Korea számára a 90-es évek jelentették a mélypontot. Kim Ir Szen 1994-es halálával lett nemzetközi kérdés, hogy vajon mikor fog összeomlani az ország. A kommunista szót ugyanakkor kitörölték az ország alkotmányából. Csoma Mózes szerint már ezekben az években romokban volt a Koreai Nép Demokratikus Köztársaság. Az ország mindig is ellátási nehézségekkel küzdött és gazdasági függésben volt Dél-Koreától. Elsősorban e miatt kezdődött meg egy fajta lassú közeledés a két ország között. 1997 és 2008 között két csúcstalálkozóra is sor került a két Korea elnökei között, mely sok pozitívumot hozott elsősorban a gazdaság és a turizmus területén.

Az újabb fordulópont 2001. George W. Bush a szeptember 11-i terrortámadások után Észak-Koreát is a „gonosz tengelyéhez” sorolta. 2002-ben Észak-Korea újraindítja korábbi atomprogramját és több próbarobbantást is végrehajt. Ezek az erődemonstrációk Dél-Koreában is visszatetszést keltenek. Ugyanakkor 2010-ben például ledöntik és eltávolítják Kim Ir Szen szobrát a  phenjani főtérről.

Az előadó véleménye szerint a nemzetközi közösség egy rezsimet nem azzal tud megtörni, hogy elszigeteli vagy elnyomja, hanem úgy, ha kapcsolatba lép vele. A rezsim számára így fennáll az a veszély, hogy a lakosság ráeszmél arra, hogy az ország mennyire elmaradott és így a lakosság változásokat követelhet.

Az előadást - amelyen körülbelül 50 fő vett részt - sok fotó színesítette, amelyet az előadó tanulmányútjai során készített a Koreai-félszigeten.

Események

25.
2026. márc.
BTK
Középkori Esték - Latinitas Hungarica
Danubianum
10.
2026. ápr.
BTK
Esterházy 75/10
Sophianum 112
11.
2026. ápr.
BTK
Alkalmassági vizsgára felkészítő tanfolyam
Iohanneum Díszterem
13.
2026. ápr.
BTK
TDK tájékoztató
Danubianum 114
13.
2026. ápr.
BTK
TDK kurzus 2026 tavaszán
Danubianum
15.
2026. ápr.
BTK
Ciclo de conferencias dedicadas a los países de América Latina
Danubianum 214
További események
szechenyi-img-alt