Beszámoló Rácz András előadásáról

2016.04.01.
"Két évvel Majdan után - politikai és katonai helyzet Ukrajnában"

A Pázmány International Club első tavaszi eseményén Rácz András, egyetemünk oktatója a majdani „térhódítás” óta eltelt két év történéseiről tartott előadást március 17-én.

Bevezetésképpen a mai Ukrajna területének történelméről hallhattunk, mely során a Krím-félsziget mindenkori „hovatartozása” érzékelhetően és érthető módon nagy hangsúlyt kapott, illetve az ország „peremvidék”-volta (nomen est omen) is tisztázásra került. Mint kiderült: a ténynek, miszerint az etnikai és nyelvi határok Ukrajnában nem mindig estek egybe az évszázadok során, árnyalt és körültekintő véleményformálásra kell késztetnie az ebben a térségében szemlélődőket.

A közelmúlt konkrét történéseire, mérföldköveire referenciapontként utaló előadó értelmezésén keresztül, az események mögött – és a sorok között – megbúvó összefüggésekről is képet kaphattak az előadáson megjelentek. Ukrajna politikájának a történelem során magáévá tett, a politikai pozíciók elnyerése – és kiosztása – során napjainkban is tetten érhető vonásain keresztül a poszt-szovjet térség szakértője mintegy bepillantani hívott és engedett az ukrán és az orosz politikai elit gondolkodásmódjába: a résztvevők elképzelést alkothattak az ukrán és az orosz területeken folyamatosan az események mögött munkáló, a fordulatokat a korrupcióra és a nepotizmusra bízó gondolatiságról. Összességében, az elhangzottak alapján világossá vált, hogy a volt Szovjetunió ezen államaiban a szovjet örökség sajátságos módon jelenleg is érezteti a hatását.

Az előadás során figyelmet kaptak az elmúlt évek történéseivel kapcsolatos félrevezető narratívák is: az ukrajnai helyzet polgárháborús voltát és a jelenlegi ukrán rendszer legitimációját illetően valóságos mítoszrombolás történt. A későbbiekben a jelenleg (is) instabil, súlyos gazdasági nehézségekkel küszködő ukrán kormányzat (habár időközben a Jacenyuk-adminisztráció helyébe új kormány lépett) jövőjéről szóló néhány lehetséges forgatókönyv is szóba került. Ukrajna kétségkívül segítségre szoruló, államcsőd közeli helyzetével kapcsolatban pedig a nyugati hitelezők felelőssége is felmerült.    

 

Vajas Anna

Nemzetközi tanulmányok BA szak

Események

25.
2026. márc.
BTK
Középkori Esték - Latinitas Hungarica
Danubianum
10.
2026. ápr.
BTK
Esterházy 75/10
Sophianum 112
11.
2026. ápr.
BTK
Alkalmassági vizsgára felkészítő tanfolyam
Iohanneum Díszterem
13.
2026. ápr.
BTK
TDK tájékoztató
Danubianum 114
13.
2026. ápr.
BTK
TDK kurzus 2026 tavaszán
Danubianum
15.
2026. ápr.
BTK
Ciclo de conferencias dedicadas a los países de América Latina
Danubianum 214
További események
szechenyi-img-alt