Hegedűs Attila (1954–2025)
Ősszel ünnepeltük meg a 70. születésnapját. Vidám és bensőséges emlékidézés volt. Ő testesítette meg évtizedeken át a magyar nyelvészetet a Pázmány bölcsészkarán. Családja és a Katolikus Egyetem volt a legfontosabb az életében. Utolsó szemeszterében is lelkiismeretesen oktatta a magyar nyelvtörténetet. Decemberben, karácsony előtt búcsúzott el tőlünk, most pedig nekünk kell búcsúznunk tőle. Alig két hónap telt el…
Nyelvtörténészként, névtan- és nyelvjáráskutatóként ismerte a tudományos közösség. Kecskeméten, a Piarista Gimnáziumban tanult, utána két évig teológiára is járt, majd az ELTE-n szerzett magyar–német szakos diplomát 1982-ben. Egyetemi évei alatt Benkő Loránd és Abaffy Erzsébet keltették fel az érdeklődését a nyelvészet iránt. Első publikációit még hallgatóként jelentette meg. 1979-ben Országos Tudományos Diákköri Konferencián is díjazták munkáját. Az ELTE-n kezdett el tanítani, 1983-ban elkészítette a Kisnémedi tájszótárat. Hamarosan a Névtani Értesítő és a Magyar Nyelv folyóiratok rendszeres szerzője lett. Részt vett Magyarország földrajzi neveinek gyűjtésében 1986-tól 1993-ig. Papp Lajossal a középkori magyar nyelvű leveleket kutatták nagy szorgalommal és módszertani alapossággal. 1991-ben jelent meg Középkori leveleink 1541-ig című, rendkívül értékes forrásmunkájuk, amelyért 1994-ben méltán kapták meg az akkor alapított Bárczi-díjat a Nyelvtudományi Társaságtól.
A 90-es évek elején aktív szerepet vállalt a magyar szakos egyetemi képzések elindításában Miskolcon, a Károli Gáspár Református Egyetemen és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. 1996-ban lett a PPKE Magyar Nyelvészeti Tanszékének vezetője, és több mint két évtizeden át irányította annak munkáját. Oktatási dékánhelyettesként (2000–2009) kulcsszerepet játszott egyetemünkön a bolognai rendszer bevezetésében és a képzési struktúra átalakításában. Tudományos munkássága széles körű: a névtan, a nyelvtörténet és a dialektológia területén egyaránt jelentős eredményekhez vezetett, számos könyv, tanulmány és tankönyvfejezet fűződik a nevéhez. A Bárczi-díj mellett kiérdemelte a hazai nyelvjáráskutatás legnagyobb elismerését, a Csűry Bálint-emlékérmet és díjat (2002). 2010-ben megkapta egyetemünk Pázmány Plakettjét. Kutatásai, tudományos közleményei még hosszú ideig meghatározó tájékozódási pontjai lesznek a magyar nyelvtudománynak.
Nagyon szép nyugdíjas éveket kívántunk neki felesége, gyerekei és 19 unokája körében. Sajnos nem érhette ezeket meg, de egészen addig szinte minden megadatott neki, amitől egy tudós, egyetemi ember élete szép, boldog, tartalmas és sikeres lehet.
Isten nyugosztalja, Tanár Úr!
