A Pázmány Bölcsész Junior Egyetem egy egész tanéven keresztül (novembertől júniusig) tartó programsorozat középiskolás fiatalok számára, melynek elsődleges célja a Pázmány Bölcsészkar világának megismertetése azokkal a leendő egyetemistákkal, akik érdeklődnek a humán tudományok iránt, és kíváncsiak rá, milyen is az a hamisítatlan, egyetemista életérzés.
A program keretében résztvevő hallgatók hónapról-hónapra olyan – stúdiókörülmények között elkészített – tudományos-ismeretterjesztő videótartalmakhoz juthatnak hozzá, amelyekben oktatóink és felkért előadóink egy-egy – a bölcsészkaron is oktatott – tudományterületet igyekeznek közelebb hozni a fiatalokhoz. Az előadások követése nemcsak az új ismeretek elsajátítása miatt hasznos, hanem azért is, mert általuk a középiskolások megismerkedhetnek azzal az autentikus egyetemi életérzéssel, amellyel alapesetben csak az első tanítási napjukon találkoznának – ezen túl saját szemükkel láthatják és érezhetik, milyen légkörben és hangulatban, hogyan zajlik egy egyetemi óra, ezáltal mentálisan is felkészültebben kezdhetnek neki felsőoktatási tanulmányaiknak.
A 2023/24-es évben a Pázmány Bölcsész Junior Egyetem előadásainak középpontjában a béke humántudományi megközelítései állnak. Ennek megfelelően karunk oktatói saját tudományterületük irányából közelítik meg a béke különféle aspektusait. Szó esik a kommunikáció és a konfliktuskezelés fontosságáról; a nemzetközi szervezetek és békerendszerek működéséről és történetéről; a Szentszék békemissziós külpolitikájáról, továbbá a Nyugat folyóirat béke témájú verseiről is.
Az előadásokon való részvételhez nem szükséges jelentkezni, ugyanis a YouTube-on mindenki szabadon megtekintheti a videókat.
Az idei szezon során eddig megjelent előadások:
Radetzky András (Kommunikáció- és Médiatudományi Intézet) – A kommunikáció a társadalmi béke szolgálatában
Kiss Amarilla (Nemzetközi és Politikatudományi Intézet) – United for Peace, avagy a Békefenntartás a nemzetközi jogban
Guitman Barnabás (Történettudományi Intézet) – A modern diplomácia kezdetei
Az előadásokat elsősorban a középiskolák 9–12. évfolyam tanulói számára ajánljuk, illetve bárki számára, aki érdeklődik a humán tudományok iránt.