Dr. Kovács Imre

2023.01.30.

Művészettörténész, egyetemi docens, PPKE BTK Művészettörténet Tanszék

Főbb oktatási témái és szűkebb kutatási területe:
Oktatói tevékenységem, hasonlóképpen, mint a kutatói, kétirányú. Ez pedig az egyetemes középkori, illetve a 19. századi művészetet érinti. Érdeklődésem eredetileg a középkori ikonográfia felé fordult (doktori disszertációmat is ebben a tárgyban írtam), amelyhez az utóbbi időben a 19. századi művészet egy sajátos nézőpontú vizsgálata kapcsolódott. Azt kutatom (és tanítom is), hogy milyen kapcsolódási pontjai voltak ekkor a festészetnek és zenének. Ez egy manapság felívelőfélben lévő, interdiszciplináris kutatási ágazat, ami alkalmas arra, hogy kilépjünk saját diszciplínánk keretei közül. Ezek a „határátlépések” mindig is izgattak.

Mi ösztönözte, hogy bekapcsolódjon a tudományos ismeretterjesztésbe?
Eleinte tanszéki feladatként jelentkezett, de messzebbről indítanék. Az a tény, hogy a szenior egyetem szervezői fontosnak tartották, hogy művészettörténeti kurzust is bevezessenek, arról tanúskodik, hogy az idősebb korosztályban nem lankad a vizuális művészetek megismerésére irányuló igény. Ezt erősíti meg a jelentkezők azóta is igen magas száma, ami éles ellentétben áll a művészettörténet szakra jelentkező nappali hallgatók egyre apadó létszámával. Ez a generációs olló egy komplex, és itt nem megválaszolható jelenség része, mely összefüggésben van a – hagyományosan a polgári értékvilághoz tartozó – művészettörténet iránti érdeklődés válságával. Időközben jöttem rá, miután elkezdtem a szenior egyetemen tanítani, hogy az oktató művészettörténész fontos feladatai közé tartozik, hogy a saját szerény eszközeivel fenntartsa és elmélyítse ezt az érdeklődést. Egyfajta értékmentésről van tehát szó, melynek a tudományos ismeretterjesztés az egyik fontos eszköze lehet, akár a nagyszülők generációjának közvetítő szerepén keresztül is. Ha ezzel hozzájárulhatunk az idősebb korosztály „mentális karbantartásához”, az pedig egy olyan bónusz az oktatónak, ami minden tanító-segítő foglalkozás egyik legfontosabb velejárója. Éppen a szenior egyetem sikerén felbuzdulva persze azon is el lehetne gondolkodni, hogyan lehetne szélesíteni az ismeretterjesztést egy korosztálytól független, „open university” irányába.

Az ismeretterjesztő tevékenysége visszahat az egyetemi oktató/kutató munkájára?
Igen, és ez fordítva is igaz. Az a jó, ha létre tud jönni a - különböző szinteken folyó - oktatás és kutatás egysége. Az ismeretterjesztés ennek szerves részét kell, hogy képezze. Egy szenior előadás tulajdonképpen nem sokban különbözik nálam egy BA-s előadástól. Talán annyiban, hogy nem tekintem a jelenségeket magától értetődőnek, ezért a magyarázat alaposabb, s a hangsúlyok is inkább a dolog „élvezeti” értékére kerülnek, kevesebb adattal és névvel. Ez azt is jelenti, hogy a szenior előadásokon szeretek fő művekről beszélni, amelyek talán nagyobb fokú érdeklődést tudnak kiváltani. Szerintem a magas szintű ismeretterjesztés nem valamiféle „lebutításról” szól, hanem a művészettörténeti látásmód közérthetővé tételéről. Ehhez pedig bizonyos alázatra is szükség van.  Csakis az tudja jól művelni, aki birtokában van, mégpedig magas szinten, a folyamat egészének. Sokunk számára etalon ebben a tekintetben a nagy művészettörténész, Gombrich A művészet története című összefoglaló műve, amely generációknak adott motivációt ahhoz, hogy megszeresse a művészetet.

Több témát is előadott már a Pázmány Szenior Egyetemen, milyen szempontok szerint választotta ki ezeket?
Egy félév tematikájának összeállítása a tanszék oktatóinak csapatmunkája, ebben mindenki kiveszi a részét. Ezek közül a portré és a tájkép műfajtörténeti kurzusok pattantak ki az én fejemből. Mivel ezek a műfajok végig kísérték a művészet történetét, ezért a lehetőség adva volt, hogy a különböző korszakokban otthon lévő kollégák majd a maguk módján reflektálnak a hívó szóra. De tulajdonképpen mindegyik közösen kitalált kurzusunk így jön létre. Van egy korszakokon átívelő téma vagy probléma, és ebben mindenki szabadon keresi a helyét. A kérdés csak az, hogy a hallgatók fejében vajon összeáll-e (és hogyan) hét-nyolc tanár előadása. Egészen a legutóbbi időkig ez számomra is rejtély volt, mivel saját előadásaimon kívül nem volt tudásom a befogadói folyamat egészéről. Amióta azonban digitálisan is elérhetőek az előadásaink, belehallgattam néhány oktatótársam prezentációjába. Jóleső érzéssel töltött el, hogy a dolog működik, és sokszor egy láthatatlan fonálon, de érintkeznek egymással az előadások. Rálátásom ily módon a párizsi és római virtuális kalandozásainkra van, amelyek nemcsak a pandémia alatti bezártságot enyhítették, hanem talán motivációt is jelentenek a hallgatóságnak a jövőbeli utazásaikhoz. De nemcsak nekik, részben a meghallgatott előadások hatására, a közeljövőben magam is Rómába készülök.   

Kapott-e olyan kérdést a szenioroktól, amely meglepte, elgondolkoztatta? Ha igen, mi volt az a kérdés?
Inkább az órák utáni kötetlen eszmecserékre, köszönő szavakra és személyes megjegyzésekre-történetekre emlékszem.

Hogyan alkalmazkodott a szenior hallgatókhoz, hogyan került közös hullámhosszra velük?
Alkalmazkodásra tulajdonképpen nincs szükség, hiszen magam is nemsokára szenior korba lépek. A közös hullámhossz amúgy magától értetődő – ezt a kollégáim is megerősítik – nem kell érte semmit tenni. Ez tulajdonképpen a terembe való belépéskor egyből érezhető, az érdeklődő szemekben, és az azonnali kedves reakciókban. A művészettörténeti kurzus mindig szerda délután van, amikor én már négy tanított órán vagyok túl, vagyis nem éppen a legpihentebben érkezek. Mégis ez a jóleső fogadtatás meg tudja sokszorozni az energiáimat. 

Mi okozott örömet Önnek az idősebb emberekkel való találkozásban?
Folytatva az előbb megkezdett gondolatot, az az érzésem néha, hogy a foglalkozásunk egy kicsit hasonlít a színészekéhez. Egy nehezen szavakba önthető kapcsolódás-kölcsönhatás fűzi össze ugyanis az előadót közönségével. Vagyis nekem attól megy jobban, hogy azt érzem, érdemes adnom. (Ennek persze az ellenkezője is igaz, de ezt a szenior egyetemen soha nem tapasztaltam.) Az a kedvességgel vegyes tisztelet pedig, amit sokszor érzek itt (és nem is pontosan értek), számomra egy már elmúlófélben lévő világ lenyomatának hat. A tudást közvetítő ember megbecsülésének jele. 

Előadónkról itt érhető el bővebb szakmai információ.

Események

21.
2025. jan.
BTK
Nyílt nap Esztergomban
24.
2025. jan.
BTK
Nyílt nap
Danubianum
28.
2025. jan.
BTK
Gulyás Adrienn habilitációs előadásai
Sophianum 108
29.
2025. jan.
BTK
Severino-Varsányi Orsolya habilitációs előadásai
Sophianum 112
18.
2025. febr.
BTK
Reneszánsz Kutatócsoport est – Magyar Shakespeare Bizottság
Danubianum 412
További események
szechenyi-img-alt