A Pesti-síkság falvai a magyar honfoglalástól a 14. századig

2019.04.23.
Megjelent a Studia ad Archaeologiam Pazmaniensia 13. kötete

Studia ad Archaeologiam Pazmaniensia 13.

Budapest, Archaeolingua, 2019
Keménykötés
513 oldal, 309 illusztrációkkal
ISBN 978 615 5766 20 6
ISSN 20648162

Hagyományosan az Árpád-kori településkutatás homlokterében a kerámiaművesség, a lakóépítmények, valamint a településszerkezet és településhálózat értékelése áll. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézetének gondozásában megjelent kötet ezeket a témákat egy régészetileg intenzíven kutatott mintaterületen, a középkori Magyar Királyság központi részén elhelyezkedő földrajzi tájegységen, a Pesti-síkságon vizsgálja a szomszédos régiókra való kitekintéssel. A munka törzse a 2000-es évek nagyberuházásai során feltárt lelőhelyek objektumainak és leleteinek összefoglaló ismertetése, melyhez szervesen kapcsolódik a több mint 300 tábla dokumentációs melléklet. Erre épülnek az Árpád-kori telepkutatás jellegzetes problémaköreivel foglalkozó, kiértékelő fejezetek. Igazi kihívást jelent a mai kutatói nemzedéknek a nagy felületű feltárások adatállományának kezelése és együttes értékelése, az összefüggések, szabályszerűségek felismerése és ezekből a megfelelő következetések levonása. A kötet az alapvető településtörténeti problémákra igyekszik lehetséges értelmezési modelleket nyújtani, nem csak egy-egy tudományos részkérdésre adott válasz formájában, hanem a válaszok rendszerbe foglalásával, azzal a céllal, hogy az Árpád-kori települési formákat régészeti alapon értelmezze. A Pesti-síkság területileg kapcsolódik az Árpád-korban kiemelt gazdasági, közigazgatási és kulturális szerepet játszó, vagy egyházi funkciót betöltő központok vonzáskörzetéhez, az ún. „Medium Regni"-hez. Külön fejezet foglalkozik azzal, hogy milyen hatást gyakoroltak a preurbánus települések közvetlen falusias környezetükre. A kötet végül kitér arra is, hogy a földrajzi térben hogyan jelennek meg a társadalmi dimenziók, azaz, hogy a hierarchikus viszonyok hogyan befolyásolták az emlékanyag, vagy építmények minőségét és a települések szerkezetét,

A kiadvány az Archaeolingua Kiadónál rendelhető.

Események

05.
2025. jún.
BTK
BILK könyvbemutató
Sophianum 108
16.
2025. jún.
BTK
Továbbtanulás Kínában
Danubianum
21.
2025. jún.
BTK
Múzeumok éjszakája
Iohanneum Díszterem
27.
2025. jún.
BTK
A Nyelvtudományi Doktori Iskola házi doktoranduszkonferenciája
Danubianum
17.
2025. júl.
BTK
Diplomaátadó ünnepség
Szent István-bazilika
További események
szechenyi-img-alt