A párizsi École Nationale des Chartes professzora és igazgatója, Olivier Poncet a Fraknói Kutatócsoport meghívására érkezett Magyarországra és tartott angol nyelvű nyilvános egyetemi előadást november 14-én és nyilvános egyetemi szemináriumot november 15-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatóinak és az érdeklődőknek. Olivier Poncet az École francaise de Rome tagjaként a francia vatikáni kutatások meghatározó alakja. Az alkalomra a Kutatócsoport azon alapvető feladata keretében került sor, hogy biztosítsa az egyetemi oktatás és a professzionális, nemzetközi horizontú történeti kutatás egységét, egyúttal pedig kooperatív partnere legyen a pápai gyűjtemények feltárásában jeleskedő olasz és nem olasz tudományos intézeteknek.
A francia vendégprofesszor csütörtökön France and gallicanism: a peculiar way for the relations between Church and State in early modern Europe? („Franciaország és a gallikanizmus: Egyház és Állam kapcsolatának különleges útja a kora újkori Európában?”) címmel tartottegyetemi előadást. Azt a történeti jelenséget vizsgálta, amely inkább volt Róma-ellenes, mint egyházellenes, s amely a tetőpontját a 16–17. században érte el. Feltárta e sajátos „francia egyházi világnézet” Avignonig visszanyúló késő középkori gyökereit. Majd kapcsolatát, viszonyát vizsgálta a nacionalizmussal, konciliarizmussal és a 16. századi reformokkal, különös tekintettel a trienti katolicizmusra. Megállapítása szerint lényegében a „régi szokásokon, hagyományokon” nyugvó gallikán szemléletnek volt köszönhető, hogy a francia monarchia és ezzel az ország jó része nem vált protestánssá. Ezután a gallikanizmus fénykorát ismertette, melyben e tanítás XIV. Lajos (1643–1715) egyházpolitikájának alapjává vált, aki a megürülő püspökségek jövedelmeit is magának követelte. Az ezirányú igény jegyében kiadott „regálé-ediktum” nyomán kibontakozó konfliktus XI. Ince pápával (1676–1689) vezetett el 1682-ben a közismert gallikán cikkelyek megszületéséhez, amely korlátozta Róma joghatóságát Franciaországban, és kimondta az egyetemes zsinat felsőbbségét a pápa felett. Poncet előadását kitekintéssel zárta, amelyben vázolta, hogy hogyan élt egymás mellett párhuzamosan a gallikanizmus és a janzenizmus a 18. században. Az alkalmat záró diskurzusban előkerült, hogy Magyarországon a királyi főkegyúri jog és a köré épülő Szent István-eszme, az apostoli királyság ideája játszott a gallikán irányzathoz hasonló szerepet. Jórészt ez tette ugyanis lehetetlenné, hogy az országban protestáns király megkoronázására kerüljön sor, hiába választották például az 1620-as besztercebányai országgyűlésen Bethlen Gábort Magyarország királyává. A párhuzamok ellenére ugyanakkor a Szelepchény György esztergomi érsek (1666–1685) által vezetett magyar hierarchia 1682-ben elsőként ítélte el testületileg a gallikán cikkelyeket, és állt ki – az ország oszmánok alóli felszabadítását előkészítő – pápaság mellett.
Olivier Poncet pénteki előadásában egy historiográfiai kérdést járt körül sokoldalúan: a franciák által a szentszéki levéltárakban végzett kutatásokat követte végig a kezdetektől napjainkig („A century in the Pope’s archives: what now? French research on pontifical Roman sources, 19th-21st century”). A franciák már a vatikáni levéltár 1881. évi megnyitása előtt kapcsolatba kerültek a szentszéki levéltári anyaggal, ugyanis Napóleon 1810-ben Párizsba vitette a főként középkori anyag jelentős részét, valamint a római és egyetemes inkvizíció, a Sanctum Officium iratait. Ezeknek később csak egy része került vissza az Örök Városba.
A következő nagyobb mérföldkő a római régészeti és történeti kutatások előmozdítására az École française de Rome felállítása volt 1873-ban, amelynek révén a franciák be tudtak kapcsolódni a vatikáni levéltár kutatásának első nagyobb hullámába. A francia középkorkutatás a Registra Vaticana és a Registra Lateranensia köré összpontosult, míg az újkori kutatás az államtitkársági és nunciatúrai anyagok köré. A kutatás irányát, ahogy Poncet kimutatta, gyakran meghatározta ki állt az említett intézmény élén. A francia történeti kutatások leginkább meghatározó személyiségének Louis Duchesne abbé (1843–1922) számított, aki szinte évre pontosan Fraknói Vilmos (1842–1924) kortársa volt. A École Nationale des Chartes igazgatója szerint a római történeti intézetek 19. század végi, 20. század eleji virágkora szoros kapcsolatban áll a nacionalizmussal. Az 1920–1930-as évek a franciáknál is a hanyatlás időszaka volt. A második világháború után, főként az 1960–1970-es évek újbóli fellendülés hoztak, a Palazzo Farnesében található pazar könyvtárával az École française de Rome az Örök Város pezsgő tudományos központjává vált. Ekkor a középkori regisztrumok kutatása helyett a pápai nunciusok levelezése került előtérbe, melynek kapcsán például a jezsuita Pierre Blet 1535–1540-es leveleket csokorba gyűjtő forráskiadását – emelte ki az előadó. Végül a modern kori francia történeti kutatás irányait és a vatikáni kutatásokban rejlő távlatokat vázolta fel, rámutatva például az informatikában rejlő lehetőségekre, adatbázisok kiépítése révén, melyekbe feltöltve a dokumentumok széleskörűen elérhetővé válnak.
Az előadást követően lehetőség nyílt a hallgatóságnak kérdései feltételére, melyekre adott válaszokból többek között kiderült, hogy még mindig sok fiatal francia kutató választja ezt az izgalmas kutatási irányt, akik jártasságukat a vatikáni anyagban rendre kerek három ösztöndíjas év alatt szerezhetik meg. Továbbá, hogy Poncet professzor nem csak az államtitkárság és a nunciusok levelezését, hanem a nunciusok és a különböző dikasztériumok levélváltásait is kutatásra érdemesnek tartja, illetve, hogy jelenleg többek között az érdekli, hogy hogyan teremtett a pápaság pénzt különféle céljai, feladatai finanszírozásához.
