Az új képzésben egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a modern Közel-Kelet problémái: az arab kultúra és politikai gondolkodás megújulása, a demokratizálódás esélyei a régióban, a nők helyzete a muszlim országokban stb. A klasszikus arab nyelv mellett a képzés során lehetőséget teremtünk hallgatóink számára egy arab dialektus (lahdzsa) elsajátítására, illetve egy további másik, a régió szempontjából fontos keleti nyelv megtanulására (török vagy modern héber) is. A képzés során bevezettünk néhány új, a hasonló magyarországi képzések curriculumában nem szereplő tárgyat, ilyenek pl. A politikai gondolkodás története az iszlámban, az egyes országok vagy régiók ismeretére fókuszáló Az arab világ ma című tanegységek, illetőleg A Közel-Kelet átalakulása: az Arab Tavasz és a politikai iszlám, valamint a Nahda: az arab reneszánsz című kurzusok.
Szeretettel várjuk az érdeklődő hallgatókat megújult képzésünkre!