Tantárgy adatlapja

Tárgy neve: Szakszeminárium - Dél- és Délkelet-Ázsia nemzetközi viszonyai
Tárgy kódja: BMNKT07500M
Óraszám: N: 0/2/0, L: 0/0/0
Kreditérték: 3
Az oktatás nyelve: magyar
Követelmény típus: Gyakorlati jegy
Felelős kar: BTK
Felelős szervezeti egység: Nemzetközi és Politikatudományi Intézet
Tárgyfelelős oktató: Zsinka László
Tárgyleírás:

 

 

A tantárgy céljának rövid ismertetése:

A tantárgy célja, hogy akadémiai és módszertani ismeretek és készségek elmélyítése révén segítse a hallgatókat Dél- vagy Délkelet-Ázsiával foglalkozó szakdolgozatuk elkészítésében.

 

Elsajátítandó elméleti ismeretanyag:

A tantárgy célja, hogy a hallgatók az oktató legfrissebb kutatási eredményeinek segítségével megismerkedjenek a dél- és délkelet-ázsiai régió nemzetközi viszonyaival, a térséget jellemző államközi kapcsolatokkal, és így átfogó képet kapjanak az egyes országok motivációiról, céljairól, lehetőségeiről és történelmi meghatározottságairól, valamint a külső szereplők – elsősorban az érdekelt nagyhatalmak – régióbeli törekvéseiről. A kurzus során a hallgatók képessé válnak kritikusan és kifinomultan értelmezni a régió nemzetközi politikai fejleményeit. A tantárgy témakörei: Nemzetközi szervezetek Dél- és Délkelet-Ázsiában. India és Pakisztán nemzetközi kapcsolatai. A dél-ázsiai régió szomszédságpolitikája. Kína és Dél-Ázsia. Kína és Délkelet-Ázsia. Az ASEAN. A regionális kooperáció korlátai és lehetőségei. Nyugati nagyhatalmak, illetve Oroszország a térségben. India és az Egyesült Államok. Délkelet-Ázsia és az Egyesült Államok. A kurzust elvégző hallgatók átfogó ismeretekkel rendelkeznek a dél- és délkelet-ázsiai régió nemzetközi viszonyairól, és képesek ezek ismeretében kritikusan elemezni a jelenkori politikai és gazdasági folyamatokat.

Elsajátítandó gyakorlati ismeretanyag:

A gyakorlat konkrét célkitűzése, hogy a hallgatókat képessé tegye egy lehetséges kutatás és annak záró tanulmánya elkészítéséhez: gyakorlati, módszertani ismereteket nyújtson, elsősorban az ezekkel szemben leggyakrabban támasztott tartalmi és formai követelményeknek a megismertetésével. Az órákon elhangzó ismeretek nem elsősorban megtanulandó tananyagot, mint inkább a kutatáshoz és a tanulmányíráshoz nyújtott módszertani segítséget, készségfejlesztő ismereteket és konkrétan a szakdolgozat írásához szükséges jártasságot kívánják nyújtani.

 

A 2-4 legfontosabb kötelező irodalom felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN):

DIOKNO, MARIA SERENA I. et al. Kína lábnyomai Délkelet-Ázsiában. Budapest, Pallas Athéné Könyvkiadó, 2019. ISBN 9786155884566

GANESAN, N. – AMER, RAMSES: International Relations in Southeast Asia, Between Bilateralism and Multilateralism. Szingapúr, ISEAS–Yusof Ishak Institute, 2010. ISBN 9789814279581

GÁTHY VERA: India – A múltból a jövő felé. Budapest, Typotex Kiadó, 2018. ISBN 9789632799452

MITRA, SUBRATA K. (szerk.): Politics of Modern South Asia. New York – London, Routledge, 2008. ISBN 9781138243682

SHAMBAUGH, DAVID: Ahol nagyhatalmak találkoznak. Budapest, Pallas Athéné Könyvkiadó, 2021. ISBN 9789635730186

A 2-4 legfontosabb ajánlott irodalom felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN):

WEATHERBEE, DONALD E.: International Relations in Southeast Asia. The Struggle for Autonomy. Lanham, Rowman & Littlefield, 2014. ISBN 9781442222991

PANT, HARSH V. (ed.): India and Global Governance: A Rising Power and Its Discontents. Abingdon, Routledge, 2022. ISBN 9781032072494

 

Miként járul hozzá a tantárgy a KKK-ban megjelölt kompetenciaelemek megszerzéséhez. Mutassa be a tantárgyleírásban, hogy a KKK-ban megjelölt kompetenciaelemek miként teljesülnek/teljesíthetők:

A tantárgy hozzájárul a hallgatók kutatásmódszertani és elemző kompetenciáinak fejlesztéséhez, különös tekintettel a szakdolgozat elkészítéséhez szükséges tudományos készségek megerősítésére. A hallgatók képessé válnak a dél- és délkelet-ázsiai nemzetközi viszonyok komplex, több szempontú értelmezésére, beleértve az államközi kapcsolatok, regionális szervezetek és nagyhatalmi jelenlét elemzését. A kurzus fejleszti a kritikai gondolkodást és az önálló kutatási készségeket, különösen a szakirodalom feldolgozása, a kutatási kérdések megfogalmazása és az empirikus anyag értelmezése terén. Kiemelt hangsúlyt kap a régió politikai és gazdasági folyamatait befolyásoló történeti és strukturális tényezők azonosítása, valamint ezek elméleti keretbe helyezése. Ennek eredményeként a hallgatók alkalmassá válnak önálló, tudományosan megalapozott szakdolgozat elkészítésére és a régió nemzetközi folyamatainak kritikai elemzésére.

 

A tárgy az alábbi képzéseken vehető fel

Kelet-Ázsia tanulmányok BMNT-XKÁZS mesterképzés (MA/MSc) Nappali magyar 4 félév BTK
szechenyi-img-alt