Pünkösdre készülünk, hogy a húsvét utáni ötvenedik napon, május 19-én ünnepeljük a Szentlélek eljövetelét és egyben az egyház megalapítását, az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetét.
A pünkösdi készület időszakában tekintsünk különös figyelemmel minden olyan egyetemi és más alkalomra, amely tudományos, kulturális, közösségi hatásaival a liturgikus események mellett is felkészít minket arra, hogy szeretettel és örömmel
fogadjuk a Szentlélek ajándékait:
a bölcsesség, az értelem, a jótanács, a tudomány,
a lelki erősség, a jámborság és az istenfélelem lelkét.
Kérjük Karunk jóakaratú polgárait, a hallgatókat, a tanárokat és a munkatársakat, hogy ajánljuk egymás figyelmébe ezeket az alkalmakat,
hívjuk egymást a pünkösdváró és azt követő találkozásokra!
Küldjék meg a punkosd2024@btk.ppke.hu címre az ilyen eseményeknek a hírét, amiket közzé is teszünk a honlapunk pünkösdváró felületén!
Javaslataikat egészen pünkösdig várjuk, sőt, azt követően is fogadjuk az ünnepi eseményekről szóló híradásokat (felhívásokat, linkeket, plakátokat). Várjuk minderre a személyes reflexiókat is, akár saját versben, írásban, fotón, videón és más, digitálisan közzé tehető alkotásban. 2024 az Imádság Éve, felkészülés a 2025-ös Szentévre, ami számunkra a hit, kultúra, tudomány, oktatás és nevelés szolgálatával is történik.
Biztosan a pünkösdváró és azt követő hírfolyam között lesznek:
Magyar Nemzeti Zarándoklat Rómában április 23-25-én
a IX. Keresztény Film- és Könyvnapok
az Uránia Nemzeti Filmszínházban május 3-5-én
Csíksomlyói Pünkösdi Búcsú május 17-20.
XXXI. Szent István Könyvhét a Ferenciek terén, május 13-17.
Készülés a Gyermekek Első Világnapjára, Róma, május 25-26.
Meghívás a PPKE BTK veszprémi Boldog Gizella zarándoklatára, szeptember 13.
„Légy jelen!” Felhívás KATTÁRS részvételre - Budapest, szeptember 27-29.
és sok további hír és alkotás, amiket a punkosd2024@btk.ppke.hu címre küldenek.
És ne feledjük: