Elsőéves Filozófia MA hallgatónk politikai filozófiai témából írt dolgozatával a 36. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójában versenyzett.
Van-e a teológiának jogosultsága a politikában?
A modern kor embere egy felvilágosult és a ráció által vezetett világban találja magát. Ebből kiindulva a dolgozatomban arra keresem a választ, hogy a teológiának van-e még ma is létjogosultsága a politikában? Ezzel kapcsolatban különösen fontos kérdés, hogy (1) a felvilágosodás valóban azt a célt tűzte-e ki maga elé, hogy a teológiai dogmáktól végleg megszabaduljon, illetve (2) ha igen, sikerrel járt-e. Ezen kérdéseket egy tágabb perspektívából közelítem meg, és éppen ezért a dolgozatomban nem csak államelméleti és politikafilozófiai megfontolások mentén ragadom meg a lehetséges válaszokat, de filozófiai és antropológiai szempontokat is figyelembe veszek. Filozófiai szemszögből elsősorban Kant és Hegel vallásra vonatkozó megállapításait vizsgálom meg, amelyekből az derül ki, hogy a vallás nem csak az erkölcsi kötelesség tudatában nyilvánul meg, de az ember legbensőbb szellemét is jelenti. E szerzők vizsgálata a kérdés szempontjából azért releváns, mert egyrészt olyan korban ismerik el a vallást, amely éppen annak irrelevanciáját igyekszik hangoztatni. Államelméleti vonalon Schmitt és Assmann megállapításait vizsgálom. Schmitt „politikai"-fogalmából kiindulva arra a megállapításra jutunk, hogy elmélete nem tudja kielégítő módon igazolni az ember politikai minőségének az abszolút voltát, hiszen a szekularizációs tézise a fogalmi analógia szintjén sem állja meg a helyét egy tágabb perspektívából nézve. Assmannál a politika és a teológia viszonyának a történeti megközelítését azért szükséges bevonni a vizsgálatba, mert rámutat e két dimenziónak az eredendő egységére, ezzel Schmitt elméletét véleményem szerint ki is egészíti. Ezen vizsgálatok után a nép és a vallás szerepét közvetve vizsgálom meg: az egyén indentitáskonstrukciójában. Ebből pedig azt a következtetést vonom le, hogy a politikai és a vallási elem egzisztenciálisan mindig is bennünk van, ám a kettő egymáshoz való viszonya nem feszültségmentes. Éppen ezért lehetséges oly sokféle elméleti modellt kidolgozni. A szekuláris államelméletek között is van olyan (pl. Locke), amelynek gyökerei a szerzőjük vallási meggyőződéseire vezethetőek vissza. Éppen ezért tévedés volna azt gondolnunk, hogy a modern kor embere a vallást maga mögött hagyva létezhet a szekuláris államban. Kiinduló hipotézisem, amely szerint a teológiának van létjogosultsága a politikában, igazolhatónak látszik.
