Sok készülődést követően április 3–4-én lezajlott az első Kultúrák találkozása országos kultúrdiplomáciai verseny. A kétnapos megmérettetésre komolyan felkészült, talpraesett és kreatív csapatok érkeztek. A verseny jó hangulatát ezúton is köszönjük a háziasszonynak, Gáspár Ágnes protokollszakértőnek és Lackfi János író, költő, korábbi pázmányos tanárunknak.
A verseny színvonalát emelő, és annak szakmaiságát biztosító zsűrinek a Balassi Intézettől Dr. Hatos Pálnak, Dr. Szabó Dezsőnek, Szabó Zsoltnak, a Külügyminisztériumból dr. Mezei Tibornak, Füzes Oszkárnak és a Corvinus oktatójának, dr. Zongor Attilának pedig köszönjük a lelkiismeretes és nyitottságot sugárzó munkáját.
A verseny győztes csapatával, a Pro Culturával készült interjút alább olvashatják.
Honnan értesültetek a versenyről?
A versenyről a Budapesti Corvinus Egyetem egyik hírleveléből értesültünk, részletesebb információkat azonban a rendezvény Facebook felületéről szereztünk.
A csapat tagjai: Bognár Gergely, Mergl Lilla, Rusz Boglárka Judit
Hogy állt össze a csapat?
Mindhárman a Corvinus egyik diákszervezetének, a Gyakorlati Diplomácia Társaságának tagjai vagyunk, így miután az egyik társunk felvetette az indulás lehetőségét, szinte azonnal összeállt a csapat. A későbbi
együttműködést természetesen az is segítette, hogy mi, csapattagok már a versenyt megelőzően is baráti viszonyt ápoltunk.
Milyen célok miatt indultatok?
Noha természetesen mindenki – így mi is – a győzelem reményében nevez az ilyen megmérettetésekre, elsődleges célunk az volt, hogy kipróbáljuk magunkat egy jól felkészült és színvonalas csapatokat felvonultató erőpróbán. Magától értetődő, hogy a minél jobb eredmény elérésére törekedtünk, ugyanakkor minimum célt nem fektettünk le magunk elé.
Mióta érdekel benneteket ez a terület, vagy csak a felhívás kapcsán jutottak el hozzátok?
A nemzetközi tanulmányok alapképzés összességében kevés időt szentel a kulturális külpolitika jelentőségének taglalására, noha a béke-orientált nemzetközi politikai eszközök egyike leghatékonyabb formájáról beszélhetünk. A versenyre való felkészülés sokat segített látókörünk bővítésében, és a kulturális diplomáciában való komolyabb elmélyülésben hiszen ezt a területet eddig csak érintőlegesen ismertük.
Saját egyetemeteken milyen segítséget kaptatok, mit tanultak ott eddig ebből?
A versenyre önállóan, csapat szinten készültünk fel, de az egyetemen eddig tanultak sokszor a segítségünkre voltak bizonyos kérdések megválaszolásában, illetve a kiadott témák feldolgozásában illetve rendszerezésében.
Hogy készültetek fel: módszerek, témák?
Kiemelt figyelmet a 3 prezentáció elkészítésére, illetve a kiadott forrásanyagok feldolgozására fordítottunk, hiszen mint kiderült, valóbanezek adták a verseny súlypontjait.
Milyennek ítélitek meg a versenyt: szervezettséget, a zsűrit, a vetélytársakat, a hangulatot?
A verseny által felölelt 2 nap egy rendkívüli élménnyel tett gazdagabbá minket. A programok, illetve a rendezvény gördülékenysége rendkívül professzionális és színvonalas szervezést sejtetett. Úgy véljük, hogy a
zsűri tevékenykedése is minden igényt kielégítő volt, mert egyrészt mindenki érezhette pártatlanságukat, másrészt az ítészek folyamatosan nyújtottak tárgyilagos visszajelzéseket a teljesítményünkkel kapcsolatban. Külön öröm volt számunkra, hogy a többi csapat néhány tagjával is sikerült ismeretséget kötni a kávészünetek során.
Mit akarnak csinálni a jövőben: továbbtanulás, munka?
Mindannyian szeretnénk a mesterképzés keretei között folytatni tanulmányainkat az alapszak befejezése után. A nemzetközi tanulmányok szakon szerzett diplomát tartják az egyik legkönnyebben átkonvertálhatónak, így több lehetőség is áll előttünk, ezek közül szeretnénk kiválasztani a legoptimálisabbat, akár a külügyi pályán , akár a versenyszférában való elhelyezkedés révén.
Az első helyezett, a Pro Cultura tagjai:
Bognár Gergely, Mergl Lilla, Rusz Boglárka Judit
A második helyezett, a Pandadiplomaták tagjai:
Albert Nikoletta, Hák Adrienn Dóra, Lakatos Judit
A harmadik helyezett, a Mr. & Misses tagjai (a fenti képen):
Nagy Klára, Szőnyi Eszter, Vörös Dávid
A negyedik helyezett, a Global Youth Diplomacy tagjai:
Farkas József, Szerencsés László, Tóth Korinna
Az ötödik helyezett, a Szupercsapat tagjai (a fenti képen):
László Ádám, Pálity Szilveszter, Szász Norbert
Gratulálunk mindannyiuknak!
Segítőink (a fenti képen balről jobbra):
Müllner Jasper, Zalaföldi Alexandra, Makkay Bence