Ez a nap azonban egy másik hatalmas élményt is tartogatott a számunkra; megtudtuk, hogy a fő szervezők, Dr. Bárczi Zsófia és Dr. Polgár Anikó irodalomtörténészek minket hívtak meg egyetemükre, Nyitrára, a három évente megtartott nemzetközi színház- és drámatörténeti konferenciára.
Az öröm, amit a hír okozott, szinte leírhatatlan, hiszen több más színjátszó kör közül választottak ki, hogy egy ilyen neves, és fontos szakmai eseményen felléphessünk. Úgy éreztük, beérett a gyümölcs, amin évek óta dolgozunk, hiszen amatőr színtársulatként, a mi értelmezéseinkben feladatunk nem csupán szórakoztatás, hanem a kultúránknak egy olyan darabjának a továbbadása, amellyel igazságtalanul kevesebbet foglalkoznak a hivatásos színészek, és színházak; a barokk színjátszást, barokk iskoladrámák előadása, értékeik továbbadása. Ez tehát nem csupán hobbi, színjátszás, szórakoztatás, hanem kultúrmisszió.
Nyitrára szeptember 4-én indult el a társulat egyik fele, közülünk sokaknak most nyílt először lehetősége, hogy megcsodálhassa ezt a gyönyörű, történelmünkben kiemelkedő fontosságú várost. Megérkezésünkkor a nyitrai egyetem több tanára és doktorandusza fogadott bennünket, ami lélekemelő volt, éreztették velünk, hogy fontos számukra mindaz, amiért mi is kiállunk. Kezdeti nyelvi nehézségeinket leküzdve elfoglaltuk szállásunkat, amit a Konstantin Filozófus Egyetem Magyar Irodalom- és Nyelvtudományi Intézete a kollégiumában biztosított számunkra, s amelynek szobái felértek az apartmanok színvonalával, így meglepetésben volt része azoknak, akik a Piliscsabai kollégiumokhoz szoktak hozzá. A terem, ahol a színdarabot szeptember 5-én este, a „Drámák határhelyzetben" című konferencia hivatalos programjaként elő kellett adnunk, bár kicsi, de otthonos volt, érzéseinket úgy lehetne legjobban leírni, mintha egy nívós, hangulatos jazz-bárban léphettünk volna fel. Miután több igen tartalmas beszélgetésbe keveredtünk az ott tanuló diákokkal, beállítottuk a színpadot, majd miután megérkezett a társulat másik része nekikezdtünk a nehéz, de élvezetes próbának. Estére az izgalom a tetőfokára hágott, hiszen mindannyian éreztük a súlyát annak, hogy ott léphetünk fel. Mi, nem csupán egy színtársulat tagjai voltunk, hanem az egyetemünket, a barokk iskolaszínjátszást, és talán egy kicsit az anyaországot is képviseltük a minket megtekintők szemében. És micsoda közönség szemében! Aki ennek a korszaknak, ennek a témának a szakértője, mindenki jelen volt, aki fontosnak mondható a szakmában.
Az előadás sikere tagadhatatlan volt. Hosszú taps fogadott minket, később még az öltözőbebe is rengetegen jöttek oda gratulálni hozzánk, köztük az MTA Régi Magyar Drámakutatócsoport vezetője, Dr. Kilián István professzor úr és Dr. Pintér Márta Zsuzsanna professzor asszony, aki publikálta a darabot. Mindnyájunkhoz volt egy-két szép, biztató szavuk. Megtiszteltetés volt számunkra, hogy Karunk jó hírnevét is öregbítő előadásunkat Dr. Jean-Marie Valentin, a párizsi Sorbonne Egyetem professsor emeritusa is megtekintette. Büszke voltam, hogy a Boldog Özséb Színtársulat tagja vagyok, büszke, hogy Pázmányos hallgatóként lehetőségem van immár négy éve ehhez hasonló élményeket szerezni, mi több több; élményt, szórakoztatást, kultúrát nyújtani ott, ahol szívesen látnak minket!
