Lezajlott a Boszporusz kutatócsoport első konferenciája

2022.11.15.
A rendezvény a kari Magyar Tudomány Ünnepe események között kapott helyet

A Magyar Tudomány Ünnepe keretében, a PPKE BTK Nemzetközi Tanulmányok Intézete és a Boszporusz kutatócsoport szervezésében megvalósult konferencián a kutatócsoport résztvevői és más meghívott vendégek a mediterrán térség aktuális folyamatairól, kihívásairól beszéltek. Az előadók a térségben zajló folyamatok egy-egy mélyebb aspektusát mutatták be, saját szűkebb kutatási területükhöz kapcsolódóan. A konferencia első részében az előadók a térség néhány érdekesebb és aktuális belső folyamatát vizsgálták.

Dr. Dobos Károly, egyetemi docens, az Arab tanszék vezetője a keleti (szefárd) zsidók helyzetét és izraeli politikai szerepvállalását mutatta be. Dr. Tüske László, az Arab tanszék adjunktusa, az al-Azhar Mecset és Egyetem, Egyiptom és az egész iszlám világ egyik legbefolyásosabb intézményének a sajátságos helyzetét és az elmúlt évtizedekben bekövetkezett szerepváltozását tárgyalta. Dr. Szigetvári Tamás, a Nemzetközi tanulmányok tanszék vezetője Tunéziának az Arab tavasz utáni demokratizálódási folyamatát, és az elmúlt évek kihívásait mutatta be előadásában.

A második részben két előadónk is lebetegedett, így nem tudta vállalni a személyes részvételt, de felmondott előadásaikat így is meg tudták hallgatni a résztvevők. Kozma Klementina, a Nemzetközi tanulmányok tanszék tanársegéde, az NKE doktorandusza a dél-kelet-európai régió biztonsági kérdéseiről beszélt, különös tekintettel az Egyesült Államok térségbeli érdekeire és aktivitására. A második előadó, dr. Pénzváltó Nikolett Törökország álláspontját mutatta be az ukrán-orosz konfliktus kapcsán, elemezve az egyes oldalakhoz kapcsolódó lépséek és gesztusok hátterét és okait. Dr. Nagy Milada, a BGE főiskolai tanára az Európai Unió és Izrael kapcsolatát elemezte, különös tekintettel a kiberbiztonsági kérdésekre.

A Boszporusz kutatócsoport következő konferenciáját 2023. májusában tervezi, témája Izrael állam létrehozásának 75. évfordulójához kapcsolódoan Izrael sajátos helyzetét és regionális kapcsolatait tárgyalja.

Események

05.
2026. okt.
BTK
PPKE BTK HÖK X TANSZERGYŰJTÉS
Danubianum
15.
2026. okt.
BTK
Nyelvelmélet és nyelvleírás 3 (2026)
Sophianum 108.
16.
2026. okt.
BTK
Dosztojevszkij olvasatai. Hallgatói és doktoranduszi konferencia
Sophianum 112
16.
2026. okt.
BTK
Médiastaféta 2026
Danubianum
20.
2026. okt.
BTK
A Káldi-Biblia 400 éve. 1626–2026
Szent II. János Pál Pápa terem
20.
2026. okt.
BTK
Általános Kvízest
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt