A Visegrád-Gizellamajorban feltárt római kori erőd és a hozzá tartozó temető az 1988-as évben, a dunai vízlépcső építését megelőző munkálatok során került elő és intenzív kutatására az a 2000-es évek elejéig folyamatos volt. Ennek eredményeképpen a hozzáférhető területen - a 11. sz út kivételével - az erőd teljesen feltárt, mindössze a temető déli kiterjedését nem sikerült ásatással meghatározni. Az erőd feltételezhetően a 340-es években létesülhetett, mely dunai későrómai limes fennállásának periódusában akár 200 ember befogadására is alkalmas lehetett. Az egykori erősséget – a Duna menti limes több katonai őrhelyéhez hasonlóan – a 4. század végén és 5. század első harmadában adhatták fel. Az erőd területén ezt követően sem szűnt meg az élet, hiszen a hun korra datálhatóan több szórványlelet, illetve utólagos betemetkezések is őrzik a kora népvándorlás kor emlékeit.
Jelen kutatás során a feltáró Gróf Péterrel közösen azt vizsgáljuk, hogy a Hun Birodalom fokozatos Kárpát-medencei térnyerése mennyiben alakította át az egykori Duna menti erőd és település életét. Az erőd mellett egykor létező település temetőjének (226 feltárt sír) alaposabb vizsgálata is nagyban segítheti a feltett kérdések megválaszolását. A helyi anyagi kultúra átalakulása részben korjelenségként is kezelhető, hiszen az 4. század folyamán a Birodalom és a szomszédos barbár csoportok kapcsolata a határok mentén egyre intenzívebb lett, mely kölcsönösen rányomta a két fél anyagi kultúrára is bélyegét. A gyakorta hunok elől a római oldalra áthúzódó közösségek szokásrendszere és tárgyi művelődése is sok esetben nyomon követhető a hasonló lelőhelyeken. Jelen kutatásban ezeket a hatásokat, valamint a temető legkésőbbi fázisát próbáljuk meg elkülöníteni a kortárs dunántúli és Kárpát-medencei leletek fényében is. A római területre éppen a hun előretörése következtében betelepülő barbár lakosság esetében joggal merülhet fel annak a lehetősége is, hogy utódaik már megélték a terület nomád birodalomba történő integrálódását is. A lelőhelykomplexum (erőd és a temető) esetében a felhagyás problémaköre mellett további fontos vizsgálandó kérdésként merülhet fel az 5. század folyamán betelepülő „új barbárok" tevékenysége, illetve jelen esetben tájszemlélete (folyók átkelőhelyeinek biztosítása) is: Milyen módon viszonyultak az egykori épített örökséghez, illetve mennyiben használták ki a terep adta lehetőségeket is. A téma minél alaposabb körül járásához a régészeti elemzés mellett az antropológiai adatokat és újabb természettudományos vizsgálatokat is segítségül fogunk hívni.
Irodalom
- Gróf Péter: Népvándorláskori vonatkozások egy későrómai erőd és temető kapcsán. (Völkerwanderungszeitliche Bezüge im Zusammenhang mit der Erschliessung einer spätrömischen Festung und eines Gräberfeldes)": A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 30–32 (1987–1989) 129–144.
- Gróf Péter: Hunkori aranytárgy a visegrád-gizellamajori későrómai erődből. In: Népek és kultúrák a Kárpát-medencében. Tanulmányok Mesterházy Károly tiszteletére. Főszerkesztő: Kovács László–Révész László, Szerkesztette: Bollók Ádám–Gergely Katalin–Kolozsi Barbara–Pető Zsuzsa–Szenthe Gergely, Magyar Nemzeti Múzeum – Déri Múzeum – MTA BTK Régészeti Intézet – Szegedi Tudományegyetem. 2016. 137-145.
- Gróf Péter – Gróh Dániel: Visegrád római kori emlékei Vezető a római limes Világörökségre jelölt magyarországi helyszínein 4. Visegrád, 2011.
- Merczi Mónika: Embertani adatok a Dunakanyar (Visegrád-Diós) késõ római kori népességhez. Anthropológiai Közlemények 42 (2001) 33–44.
