Az 5. századdal foglalkozó szakunkák jelentős része az elmúlt évtizedekben főként a roppant látványos, női elithez kötődő leletek részletesebb feldolgozását végezte el. Emellett a férfi reprezentáció tanulmányozására főként Jaroslav Tejral munkái irányultak, aki több írásában is ismertette az eddig napvilágra került leleteket. Jelen kutatás az általa megkezdett utat folytatva kíván újabb adalékokkal szolgálni a kutatás számára. A klasszikus hun korra (D2/D3) keltezhetően tűnnek fel a Kárpát-medence területén mind a nagyobb, mind pedig a kis sírszámú temetkezőhelyek és magányos sírok esetében is a gazdagabb fegyvermellékletek és kombinációk. A régészeti irodalomban gyakorta Attila-korként is nevezett időszakban főként a kard–rövid sax/keskeny pengéjű hosszú sax (schmaller Sax) kombinációk vannak jelen az anyagban, ugyanakkor a védőfegyverzet elemeit csak ritkán helyezik el ezekbe a temetkezésekbe. Míg a Dunántúl esetében kevés hasonló sírleletről van tudomásunk, addig az egykori Barbaricum területéről főként az Alföld és a hegyvidék találkozásánál (Léva, Tarnaméra-Urak-dűlője, Szirmabesenyő), Kőrös-vidéken (a Partiumba) (Ártán-Kisfarkas és Nagyfarkasdomb, Nagyvárad-Oradea), valamint a Jászságból gyakoribbnak mondhatók az ilyen leleteket felmutató temetkezések (Szolnok térsége). A hasonló leletkombinációkat és a sírok anyagában megragadható reprezentációt felmutató régiók sorában továbbá érdemes megemlíteni a Hun Birodalom és az egykori Keletrómai Birodalom határzónáját is, ahol a későantik települések temetőiben több hasonló kapcsolatot mutató lelet is ismerté vált az elmúlt évtizedekben. Mellettük főként azokról a részekről ismertek hasonló síregyüttesek, melyek ebben az időszakban a hunok által elpusztított római övezethez tartoztak.

A fentiek fényében is jól látszik, hogy az 5. század középső harmadában létezik egy olyan harcos elit reprezentációt követő csoport/réteg a Kárpát-medence különböző pontjain, melyet a temetkezésekbe mellékelt hasonló fegyvertípusok és tárgyak kombinációja révén is egy közös gondolati háttér köthetett össze. A vezető réteg fegyverforgató csoportjainak sírjai ebben a rövid periódusban (D2/D3) képviseltetik magukat a legnagyobb számban. Ennek az egyik legfőbb oka, hogy a birodalom külső jegyekben is megnyilvánuló reprezentációja – mely az etnikai markerek fölé emelkedik – ekkorra alakul ki teljes valójában. A hasonló jellegű sírok előképeit az 5. századot megelőző római–barbár határsávban találhatjuk meg, ahogy arra korábban Jaroslav Tejral is rámutatott. Ezekkel ellentétben a népvándorlásokkal elinduló jelentős változásokat követően nagymértékben átalakul a férfi elit arculata a sírleletek alapján. Ennek a reprezentációnak szerves részét képezik a hasonló temetkezési szokások, a keletről érkező tárgyak (ellenzős kardok, szerelékek, csatok), a Kárpát-medencei és az észak-európai elemek (védőfegyverek, egyes csattípusok) kombinációja, valamint az 5. század derekára kialakuló kultúra jegyei (kerámiaművesség, stb.) is. Ennek a hatalmi hálózatnak a nyomai fedezhetők fel a Kárpát-medence különböző pontjain, valamint a Hun Birodalom érdekszférájába eső területeken is. Feltételezhetően az 5. század középső harmadában óriási mértékű lehetett a harcos csoportok migrációja az egész Barbaricum területén. A Hun Birodalom nyújtotta keretek csábítók lehettek a különböző mobilis fegyveres mikroközösségek számára, hiszen a nomád vezetést elismerve óriási bevételekre tehettek szert a tettre kész vezetők és kíséretük is. A hun államalakulat bukása után azonban ez a harcos réteg sem tűnt el egyik napról a másikra. Részben a két római birodalomfél is jelentősen profitált jelenlétükből, hiszen seregeiket gyakorta soraikból töltötték fel az 5. század derekát követő évtizedekben. A főként Keletrómai Birodalom ellen vezetett hadjáratok elmaradásával azonban ennek a fegyverforgató elitnek egy része visszatérhetett korábbi szállásterületére is (Juszkowo).