Ha össze kéne foglalnod a Pázmányon töltött eddigi időt, milyen emléket hagy benned, mit mondanál?
Egyértelműen pozitív. Ugyan gyerekkoromtól kezdve vonzódtam a tudomány különböző diszciplínáihoz, és perverz érdeklődéssel hallgattam édesapám előadásait a karteziánus dualizmusról, mégis a Pázmány inspiráló szellemi közösségének eredménye az, hogy ma a szociológiát tekintem hivatásomnak.

Melyik az a tulajdonságod, amelyet a legjobban tudsz hasznosítani az egyetemen?
Nehéz erre válaszolni, de azt hiszem a legnagyobb erősségem, hogy mind az egzakt matematikai, mind az absztrakt filozófiai gondolkodás közel áll hozzám. Másrészt folyamatosan igyekszem magamat tovább képezni, hogy kellő alázattal és komolysággal viszonyulhassak a kutatási témáimhoz.

Mi az a legfontosabb dolog/érték, amit az egyetemen töltött évek alatt tanultál meg?
Mind a Szociológiai Intézet oktatói mind pedig a csoporttársaim – különösen igaz ez a mesterképzésre – inspirálóan hatottak és hatnak rám. A szociológia klasszikusainak relevanciájáról és a módszeres gondolkodásról Dr. Hidas Zoltántól tanultam a legtöbbet. A kvantitatív kutatás iránti elköteleződésmet Dr. Rosta Gergelynek és Dr. Füstös Lászlónak köszönhetem. Szeretném azonban még kiemelni Dr. Bögre Zsuzsannát, Dr. Török Balázst, Dr. Keszei Andrást, Dr. Pillók Pétert, Dr. Rosta Andreát és Dr. Földházi Erzsébetet, akik mind markánsan hatottak a gondolkodásomra. Csoporttársaim közül pedig Pete Zsófiát és Szodorai Dórát említeném meg külön, akik meghatározó szellemi közösséget jelentettek nekem az elmúlt években.

Mi motivál a hétköznapokban?
Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen életem minden stádiumában olyan emberek vettek és vesznek körül, akik gondolkodásukkal, stílusukkal, derűjükkel, karizmájukkal pótolhatatlanul határozták és határozzák meg a mai napig a világhoz való viszonyulásaimat. Kezdve nagyszüleimtől Ajtai Évától, Kollár Józseftől, Király Teréziától, Bordács Jánostól, szüleimen Bordács Andreán és Kollár Józsefen át, páromig Miskolczi Bernadettig.