Az Inkubátor című film ’56-os amerikai disszidensek gyerekeinek a történetét dolgozza fel, annak is egy kiragadott epizódját. 1984-ben, egy cserkésztáborban egy csapat fiatal előadta az István a királyt, aminek az itthoni megjelenése az USÁ-ból szemlélve abszurdumnak tűnt, a rendszerváltozás után visszanézve a Kádár-rendszer nyomásának enyhülését jelzi. Az inkubátor a diaszpóra „beceneve” a filmben, azt a jelenséget írja le nagyon plasztikusan, hogy az Egyesült Államokban hogy próbálták megőrizni a menekültek magyar identitásukat, és hogy próbálták meg ezt továbbadni gyermekeiknek.

A film rendkívül sok kérdést vet fel, például, hogy mi a „magyar”? Helyes-e egy kultúrából önkényesen kiválogatott elemekre felépíteni egy fiktív világot, amely már nem sok szállal kötődik az anyaországhoz, hiszen csupán zárványként létezik egy szignifikánsan más kultúrában. A morális kérdések felvetése elkerülhetetlen a film nézése során, akkor is, ha jobbára inkább a gyakorlati tapasztalatokról van szó, hogy milyen komoly áldozatot követelt a kultúra darabjainak megőrzése a szülőktől és gyerekektől egyaránt. Azokról a nehézségekről, amelyeken gyerekként mentek keresztül az „ötvenhatosok” gyerekei, a kimondhatatlan nevek, és a hétvégi eltűnés a cserkésztáborba.

A szigorú nevelés alapeleme a konzervativizmus, de főleg az antikommunista irányultság volt. A filmet azért érdemes megnézni, mert nagyon személyes hangvétellel közelít a témához, s hozza hozzánk is közelebb a problémakört, amivel minden menekültnek, bevándorlónak meg kell küzdenie, aki nyelvtudás, kapcsolatok nélkül, a családjától és a hazájától elszakítva akar, illetve kényszerül új életet kezdeni.  A filmvásznon impulzív, intelligens, érző-értő lelkek jelennek meg, akik a kettős identitás terhét cipelik, az István a király című rockopera dallamai átszövik a történetet, Pigniczky Réka narrációja pedig követhetően adja elő a 30 évvel ezelőtti és a jelenlegi tábor eseményeit, és saját történelem-, politikaértelmezését. Lehet egyetérteni vele, vagy újabb és újabb kérdéseket feltenni, például arról, hogy ha ennyire fontos volt a magyarság megőrzése a kint élőknek, és ha reménykedtek a hazatérésben, akkor a rendszerváltozás után mért maradtak kinn a cserkésztábort lelkesen szervező szülők, és a 2. generáció tagjai közül is csupán Ecsedy Ákos él hazánkban jelenleg.

A film 80 perces, élvezhető dokumentumfilm, eleven tekintetek, egy vidám osztálytalálkozó, kicsit nehezebb feladattal. Ami sikerült a csapatnak 1984-ben, az sikerül 2009-ben is, az István a király összeáll egy yosemide-i táborban, a fák között, jelképes jelmezekkel, tökéletlen énekhangokkal és akcentussal, de a lelkesedés és az üzenet ugyanaz, mint huszonöt évvel azelőtt: a magyar identitás ugyanolyan fontos ezeknek az embereknek, mint az, hogy az amerikai társadalom tagjainak tartják magukat.

A film után a Fóty Ákos és Ecsedy Ákos (akinek szülei a cserkésztábor szervezői voltak, s maguk is szerepelnek a filmben) oldott hangulatú beszélgetésben idézték vissza a cserkésztábor és a korszak szép élményeit, és a szigorú neveltetést, amelynek része volt a hétvégi kötelező cserkésztábor, szombat hajnalban elindulni a zsúfolt, fülledt kisbuszban, s rögbimeccs helyett magyar népdalokat énekelni. A legérdekesebb momentum, ami egyben rendkívül sértő lehet az itthon maradtakra nézve, hogy a külhonban született gyermekek a szülőktől hallott információk alapján úgy rekonstruálták az itthoniak életét, mint egy országot, ahol sosem süt a nap, mindenki szomorú, az emberek lehajtott fejjel járnak, örömtelenül. Ehhez képest a „legvidámabb barakkban” emberek élték az életüket, igyekeztek helytállni, és tudtak nevetni. Ecsedy Ákos idézte fel, hogy amikor egy nyáron, egy SZOT üdülőben nagyon pozitív csalódás érte, hogy Magyarországon is van „élet”.

A film aktualitása megkérdőjelezhetetlen, amikor a politikai helyzet miatt egyre többen foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy külföldre költöznek, ugyanakkor azoknak is érdemes megnézni, akik annak a kérdésnek szeretnének utánajárni, hogy „mi a magyar?”, mi lenne az, amit ők a magyar kultúrából átadnának a gyereküknek, ha emigrációra kényszerülnének.

Inkubátor
színes, magyar dokumentumfilm, 83 perc, 2009
rendező: Pigniczky Réka
zeneszerző: Horváth Boldizsár, Horváth Gáspár (Jumurjack)
operatőr: Kiss Gergő
dramaturg: Gellér-Varga Zsuzsanna
narrátor: Pigniczky Réka
producer: Gerő Barnabás
hangmérnök: Major Csaba
vágó: Hargittai László

Szerző: Bedi Cecília, Kommunikáció MA