Tantárgy adatlapja
E
kurzus célja, hogy betekintést nyújtson a pszichológia gyakorlati alkalmazási
területeibe és megismertesse a hallgatókat azok elméleti hátterével,
módszertani alapvetéseivel, gyakorlati felhasználási körével. A hallgatók a
kurzuson széles merítésből választhatják ki az érdeklődésüknek megfelelő
alkalmazott területet, majd a félév során elsajátítják az adott területhez
kapcsolódó elméleti irányzatokat, a gyakorlatban használt módszereket,
illetve az adott terület kompetencia- és feladatkörét. A kurzus további
célja, hogy a hallgatók a gyakorlati pszichológusi munkán belül is képesek
legyenek felismerni azokat a pszichológiai jelenségeket, amelyeket az
alapképzés során az elméleti képzésben elsajátítottak. A kurzus kiváló
pályaszocializációs alkalom az alapképzés utolsó félévében. A kurzusok magyar
és angol nyelven kerülnek meghirdetésre. Az
Alkalmazott pszichológia Speciális
kollégium kurzuson bemutatásra kerülő alkalmazott területek a következők:
tanácsadás, klinikai pszichológia, munka- és szervezetpszichológia,
valláspszichológia, igazságügyi pszichológia, addiktológiai pszichológia,
művészetpszichológia, neveléspszichológia, iskolapszichológia, közlekedéspszichológia Igazságügyi pszichológia (Boros
János) A tanév
során áttekintjük a kriminális személyiség kialakulásának genetikai, biológiai,
pszichofiziológiai, szocializációs, pszichológiai és szociológiai okait és
részletesen foglalkozunk a pszichopátiával és a sorozatos erőszakos
bűnelkövetőkkel. Családpszichológia (Urbán
Szabolcs) A kurzus bevezetést nyújt
a családi folyamatok értelmezése pszichológiai modelljeibe, a
rendszerszemléletű megközelítések alapjaiba. A családi rendszer működésének
sajátosságait a különféle családterápiás irányzatok perspektívájából mutatja
be, érintve néhány gyakran alkalmazott, egy-egy irányzatra jellemző
intervenciós technikát. Stressz és megküzdés cimű
kurzus (Hal Melinda) A tantárgy célja a különböző,
alkalmazkodást igénylő, feszültségteli helyzetekben mutatott viselkedés
értelmezésére vonatkozó elméletek áttekintése, és a megküzdő viselkedés szituatív
és személyiség meghatározóinak elemzése, ill. a megküzdés eredményességét
befolyásoló tényezők megismertetése a hallgatókkal. Az evés lélektana cimű
kurzus (Géczy Anna) A tanegység célja az alapvető
emberi motivációk közül az evés, ill. evéssel kapcsolatos viselkedés
lélektani tényezőinek megismerése az egészséges személyiségfejlődéssel
összefüggésben, valamint a patológiás változások kóroktanának tanulmányozása. Szenvedélybetegségek cimű
kurzus (Tölgyes Tamás, Matuszka Balázs) A kurzus célja a kémiai
addikciókkal összefüggő pszichoszociális elméletekre, diagnosztikai
módszerekre és megközelítési módokra, valamint az addikciók kezelésének
pszichoszociális és pszichoterápiás módszereire vonatkozó ismeretek
közvetítése Psychology of Aggression (Matuszka Balázs) In this seminar students will
learn the basic phenomena and theories in connection with human aggression in
a complex and integrative way. The scientific fields of Psychology, Ethology,
Cultural Anthropology and Psychiatry as well as Fine Arts will be involved. Pszichoszomatika (Hal Melinda) A tantárgy a
pszichoszomatikus medicina és egészségpszichológia szakirodalmi kereteire
támaszkodva a specifikus fizikai tünetek, panaszok és megbetegedések
pszichológiai tényezőivel való összefüggéseit kívánja bemutatni. A különböző
elméleti megközelítések ismerete által a holisztikus és interdiszciplináris
megközelítések fontosságát, gyakorlati alkalmazhatóságát és a különböző
szakmák együttműködésének jelentőségét emeljük ki az egyes tünetcsoportokon keresztül.
Az ismeretanyag átadása során gyakorlati példákkal szolgálunk mind a
kutatásra, mind a klinikumra, mind az egészségpszichológiai szemlélettel
átitatott megelőzésre, prevencióra vonatkozóan. Pályaválasztási
tanácsadás c. speciális kollégium esetében A kurzus célja, hogy betekintést
nyújtson a továbbtanulási és pályaválasztási tanácsadás elméleti és
gyakorlati kérdéseibe, tevékenységi területeire. A hallgatók megismerkednek a
pályafejlődés, pályaválasztás elméleti megközelítéseivel, a továbbtanulási és
pályaválasztási tanácsadás és diagnosztika eszközeivel, gyakorlati
módszereivel, valamint a pályaorientációt segítő tevékenységek egyéni és
csoportos lehetőségeivel.. Közlekedéspszichológia (Batta
Barbara) A kurzus célja, hogy bevezesse a
hallgatókat a közlekedéspszichológia tudományának tárgyába. A
közlekedéspszichológia speciális kollégium bemutatja azokat a területeket,
amelyek e tudományterület érdeklődésének középpontjában állnak: a
közlekedéstudomány története, ergonómia, klinikai közlekedéspszichológia,
kognitív közlekedéspszichológia, alkalmazott közlekedéspszichológia,
közlekedéspszichológiai vizsgálatok. A kurzus során intézménylátogatásra is
lesz lehetőség. Stressz – megküzdés (Hal
Melinda) A
tantárgy a XXI. század jelentős problémáját a stresszt járja körül biológiai,
pszichológiai és társadalmi aspektusból. A különböző elméletek megismerése és
a fogalmi keretek tisztázását követően a stressz következtében, illetve az
azzal való összefüggésben kialakuló pszichopatológiák ismertetése és gyakorlati
összefüggések felismerésének készségfejlesztése történik meg. A
pszichopatológiák felszínes érintésével, ugyanakkor az elhúzódó
stresszhatások részletes, gyakorlati példákon keresztüli ismertetésével
biztosítjuk, hogy a tantárgy elérje célját és átfogó ismereteket nyújtson ne
csak a klinikumban alkalmazott területek iránt érdeklődőknek, hanem az összes
hallgatónak. Hangsúlyt kap a stresszel való megküzdés, annak formái,
lehetőségei és beavatkozási pontos a stressz csökkentésére vonatkozóan. Iskolai
erőszak (Pléh Ottilia) Az iskolai erőszak, ezen belül a basáskodás (bullying)
körüljárása pszichológiai szempontból. A hallgatók megvizsgálják a basáskodás
jelenségét, kialakulásában a csoportjelenségek, a hierarchia, a család és a
társadalom szerkezetének jelentőségét, a különböző „szerepet” felvállalók
személyiségének jellemzőit. Összehasonlítják a két nem közötti eltéréseket, a
jellegzetesen fiús vagy lányos basáskodási módokat. Megismerkednek néhány, az
agresszió megelőzését, illetve csökkentését eredményező módszerrel. Az áramlat
(flow) jelensége. Kulturális antropológia (Pléh Ottilia) Az
antropológia objektív és elfogultságoktól mentes eszközein keresztül
megismerteti a diákokat a különböző kultúrák életmódjával, társas
kapcsolatainak alakulásával, gondolkodásával, hitével és hiedelmeivel.
Vizsgálja az egyén különböző társadalmakban elfoglalt szerepét, az egyének
nemek és kor szerinti megkülönböztetését. |
A
2–5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv)
felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg
oldalak), ISBN) |
Igazságügyi pszichológia (Boros János)
Családpszichológia (Urbán Szabolcs)
Stressz és megküzdés (Hal
Melinda) ·
Bányai Éva, Varga Katalin : Affektív
pszichológia. 2013. Medicina Könyvkiadó Zrt. Bp.
Az evés lélektana (Géczy Anna)
Szenvedélybetegségek (Tölgyes Tamás)
Pszichoszomatika (Hal
Melinda) ·
Kállai
János, Varga József, Oláh Attila : Egészségpszichológia a gyakorlatban. 2014.
Medicina Könyvkiadó Zrt. Bp. ·
Demetrovics,
Zsolt, Kökönyei Gyöngyi, Oláh Attila (szerk.) : Személyiséglélektantól az
egészségpszichológiáig. 2007. Trefort Kiadó, Bp. Pályaválasztási
tanácsadás
Közlekedéspszichológia
(Batta Barbara)
Iskolai erőszak (Pléh Ottilia)
Kulturális
antropológia (Pléh Ottilia)
Psychology
of Aggression (Matuszka Balázs) ·
Anderson, C.A., Bushman, B.J. (2002). Human Aggression. Annu. Rev. Psychol. 53:27-51. ·
Blair, R.J.R. (2001). Neurocognitive models of aggression, the
antisocial personality disorders, and psychopathy. Advances in Neuropsychiatry. 71:727-731.
·
Liu, J. (2011). Early health risk factors for violence:
Conceptualization, evidence, and implications. Aggression and Violent Behavior. 16, pp. 63-73. |
Azoknak
az előírt szakmai kompetenciáknak, kompetenciaelemeknek (tudás,
képesség stb., KKK 7. pont) a felsorolása, amelyek
kialakításához a tantárgy jellemzően, érdemben hozzájárul |
a) tudása -
Átlátja a szövegek és kulturális jelenségek
befogadásának bevett eljárásait, az értelmezés szakmailag elfogadott
kontextusait. -
Megfelelő ismeretekkel rendelkezik a pszichológia
fő jellemző kutatási kérdéseinek elemző és értelmezési területein. b) képességei -
- Képes az ok-okozati összefüggések meglátására,
logikus gondolkodásra, összefoglaló elemzések elkészítésére. -
- Képes az emberi viselkedés differenciált
észlelésére és a helyzetek hatékony felismerésére. |